background image
97 
 
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS,  
ha a felek egyike református, másika evangélikus 
- református templomban - 
 
Bevezető rész 
Bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék.  
A  református  lelkész  palástban,  az  evangélikus  lelkész  liturgikus 
öltözetben vesz részt a szertartáson.  
A  bevonulás  történhet:  orgonaszó  közben,  -  az  esketendő  pár  és  a 
násznagyok maguk állnak az úrasztala elé, illetve a szolgálattevők, vagy 
a  gyülekezet  képviselője  a  templom  kapujában  fogadja  az  esketendőket 
és  orgonaszó  közben  vezeti  be  őket.  Fontos,  hogy  a  menyasszony  a 
vőlegény bal oldalára álljon.  
Amennyiben a református fél beleegyezik, javasoljuk megfelelő helyen a 
gyűrűhúzás evangélikus szokásának fenntartását.  
 
Köszöntés 
(A gyülekezet áll) 
Az esketendő pár és a násznagyok az úrasztala előtt állnak.  
A református lelkész igével köszönti őket:  
 
1. Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és az Úr 
Jézus Krisztustól. Ámen.  
 
Vagy 
2: Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Ámen.
 Zsolt 90,17a 
 
Vagy 
3: Békesség néktek! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart 
szeretete!  Az  Úrtól  lett  ez  és  csodálatos  a  mi  szemünkben.  Ez  az  a 
nap,  amelyet  az  Úr  rendelt,  vigadozzunk  és  örüljünk  ezen!  Ámen.
  
Zsolt 118,1.23-24 
 
Ének
 (zene)  
Az énekválasztás (vagy nem-éneklés) kérdését a két lelkésznek előzetesen 
egyeztetnie  kell.  Ha  a  gyülekezet  nem  tud  vagy  nem  szokott  énekelni,  a 
szertartásnak  e  pontján  kaphat  helyet  orgonaszám,  zenei  betét,  szólóének, 
kórusmű,  ezek  is  a  két  szolgálattevő  között  egyeztetett  formában  a  helyi 
lehetőségek  és  szokások  figyelembevételével.  Kívánatosnak  tartanánk  a 
liturgia  e  pontjára  tekintettel  közös  énekek  egyeztetett  kiválasztását  és 
ajánlását.  Ha  olyan  gyülekezeti  közösségben  történik  a  házasságkötés 
megáldása,  amely  tud  áhítatosan  énekelni,  ott  vagy  hálaadó  éneket 
énekeljen  a  gyülekezet,  vagy  a  megszokott  esketési  énekek  közül 
válasszanak.  
background image
Evangélikus református ökumenikus esküvő – református templomban
 
98 
 
Az ének bevezetése (A gyülekezet ül) 
 
Református lelkész: 
 
1. Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét. Énekeljük a …  
Vagy 
2. Milyen jó hálát adni az Úrnak és zengeni neved dicséretét, oh 
Felséges. 
Zsolt 92,2
 Legyen énekünk boldog hálaadás, Énekeljük a …  
Vagy 
3 Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, menjünk elé hálaadással, 
ujjongjunk előtte énekszóval! Énekeljük a …  
 
Ének 
 
Lekció 
Evangélikus  lelkész:  Így  szólt  az  Isten:  „Alkossunk  embert  a  mi 
képünkre és hasonlatosságunkra! Uralkodjék a tenger halain és az ég 
madarain,  a  szárazföldi  állatokon  és  a  csúszómászókon,  vagyis  az 
egész földön!” Meg is teremtette Isten az embert a maga képmására: 
férfinak és nőnek teremtette. Azután megáldotta őket, és ezt mondta: 
„Szaporodjatok  és  sokasodjatok!  Töltsétek  be  és  hajtsátok  uralmatok 
alá a földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden 
állaton,  amely  a  földön  él!”  Isten  úgy  találta,  hogy  minden  jó,  amit 
alkotott. 
1Móz 1,26-28,31a
 
 
A  két  felekezet  ágendás  könyvei  alapján  további  olvasmány(ok) 
következhet(nek).  
 
Igehirdetés(ek) 
(Az  igeolvasás  után  gyülekezeti  ének,  szólóének  vagy  zeneszám 
/orgonaszám/  következhet.  A  két  lelkész  előre  egyeztesse,  hogy 
mondanak-e  mindketten  igehirdetést  –  természetesen  az  alkalomhoz  illő 
tömörséggel.  
A két igehirdetést is elválaszthatja egymástól egy-egy rövid énekes, vagy 
zenei betét.) 
Igeolvasás(ok) alatt a gyülekezet feláll az igehirdetés(ek) alatt ül.  
 
 
 
background image
Evangélikus református ökumenikus esküvő – református templomban
 
99 
 
Házassági eskü 
Mindkét  felekezet  gyakorlata  szerint  először  a  vőlegény,  aztán  a 
menyasszony  tesz  esküt.  Mindegyik  lelkész  a  saját  hívével  téteti  le  az 
esküt,  ezért  ennek  megfelelően  kell  a  sorrendet,  valamint  az 
esküszöveget meghatározni. A vőlegény a teljes nevét, a menyasszony a 
teljes lánynevét mondja.  
 
Református lelkész:
 Kedves Testvéreim. Miután most azért álltok itt Isten 
és a gyülekezet színe előtt, hogy az egyházaink ősi gyakorlata szerint 
házasságkötéseteket  Isten  nevének  segítségül  hívásával,  esküvel  is 
megerősítsétek,  egymás  jobb  kezét  fogva  mondjátok  utánunk  a 
házassági esküt.  
 
Mondjad először te, keresztyén férfitestvérem:  
 
(Református vőlegény) 
Mondjad először te, keresztyén férfitestvérem: 
Én N.N. | esküszöm az élő Istenre, | aki Atya, Fiú, Szentlélek, | teljes 
Szentháromság, | egy, örök Isten, | hogy N. N. - t, | akinek most Isten 
színe előtt | kezét fogom, |szeretem. | Szeretetből veszem el őt, | Isten 
törvénye  szerint,  feleségül.  |  Hozzá  hű  leszek,  |  vele  megelégszem,  | 
vele  szentül  élek,  |  vele  tűrök,  |  vele  szenvedek,  |  és  őt  |  sem 
egészségében,  |  sem  betegségében,  |  sem  boldog,  sem  boldogtalan 
állapotában, | holtomiglan, |vagy holtáiglan | hűtlenül el nem hagyom, 
| hanem egész életemben | hűséges gondviselője leszek. | Isten engem 
úgy segítsen. Ámen. 
 
Mondjad te is, keresztyén nőtestvérem:  
(Református menyasszony) 
Én N. N. | esküszöm az élő Istenre, | aki Atya, Fiú, Szentlélek, | teljes 
Szentháromság,  |  egy,  örök  Isten,  |  hogy  N.  N.-t,  |akinek  most  Isten 
színe  előtt  |  kezén  vagyok,  |  szeretem.  |  Szeretetből  megyek  hozzá,  | 
Isten törvénye szerint, feleségül. |Hozzá hű leszek, |vele megelégszem, 
|vele  szentül  élek,  |vele  tűrök,  |vele  szenvedek,  |  és  őt|  sem 
egészségében,  |  sem  betegségében,  |  sem  boldog,  sem  boldogtalan 
állapotában, | holtomiglan, vagy holtáiglan | hűtlenül el nem hagyom, | 
hanem egész életemben | hűséges segítőtársa leszek. | Isten engem úgy 
segítsen. Ámen.  
background image
Evangélikus református ökumenikus esküvő – református templomban
 
100 
 
 
Evangélikus  házassági  eskü,  melyet  az  evangélikus  lelkész  vesz  ki  az 
evangélikus  féltől  (a  vőlegény  és  a  menyasszony  is  azonos  szöveget 
mond). 
Én 
N.  N.
 
esküszöm  az  élő  Istenre, 
aki  Atya,  Fiú,  Szentlélek 
Szentháromság  egy  igaz  Isten, 
hogy 
N.  N.
-t  igazán  szeretem, 
hűséges házastársa leszek
  /
  Isten  rendje  és  igéje  szerint 
holtomig, 
holtáig 
el  nem  hagyom 
sem  egészségében, 
sem  betegségében, 
sem örömében, 
sem bánatában. 
Isten segítsen erre! Ámen. 
 
Az esküszövegek elhangzása után a református lelkész intelmet mond:  
Házastársi  szövetségeteket  Isten  és  a  gyülekezet  színe  előtt  szent 
esküvel  is  megerősítettétek.  Kérünk  és  intünk  benneteket,  tartsátok 
meg  ezt  az  esküvést,  hogy  Isten  áldása  veletek  maradjon,  s  hogy 
istenfélő, feddhetetlen és követésre méltó házassági és családi életetek 
által  az  Ő  szent  nevére  dicsőség,  tireátok  áldás  térjen!  Az  Isten 
békessége  meg  fogja  őrizni  szíveteket  és  gondolataitokat  a  Krisztus 
Jézusban.  
 
Zárókönyörgések 
Evangélikus  lelkész:
  Úr  Jézus  Krisztus!  Megígérted,  hogy  híveiddel 
maradsz  minden  napon  a  világ  végezetéig.  Maradj  velünk  és 
testvéreinkkel,  akik  a  te  nevedben  kezdik  házasságukat.  Légy  velük 
szereteteddel,  hogy  hűségesen  ragaszkodjanak  egymáshoz.  Légy 
hozzájuk  irgalmas,  hogy  megértéssel  hordozzák  el  egymás 
gyengeségét.  Add  nekik  bölcsességedet,  hogy  áldásos  legyen 
munkájuk. Szenteld meg jelenléteddel családi életüket, hogy öröm és 
békesség  töltse  be  otthonukat.  Maradj  velük  most  és  életük  minden 
napján. Ámen. 
 
Református  lelkész:
  Ünneplő  gyülekezet,  akik  tanúi  voltunk  a  házaspár 
esküjének,  könyörögjünk  érettük:  Urunk  Istenünk,  minden 
kegyelemnek  forrása  és  minden  tökéletes  ajándék  szerzője,  Rád 
bízzuk ezt a házaspárt. Adj nekik hosszú életet, örömmel és hűséggel, 
kegyelemmel  és  békességgel  teljeset.  Tedd,  hogy  mindegyikük  a 
másik javát keresse és kölcsönösen osztozzanak egymás örömében és 
bánatában.  
background image
Evangélikus református ökumenikus esküvő – református templomban
 
101 
 
Ajándékozd meg őket a Te Szent Lelkeddel, a bölcsesség és a szeretet 
lelkével  a  gyülekezet  közösségében.  (Áldd  meg  őket  gyermekekkel. 
Segítsd  meg  őket,  hogy  gyermekeiket  testben  egészségben,  szilárd 
jellemű és hitben élő emberekké nevelhessék.) Ajándékozd meg őket 
élő  reménységgel,  igaz  szeretettel,  hogy  családi  otthonuk 
tanúbizonysága  lehessen  a  Te  szentségednek  és  szeretetednek. 
Mindenható  Atyánk,  őrizd  meg  őket  mind  e  földön,  mind  az 
örökkévalóságban  a  mi  Urunk  Jézus  Krisztusunknak,  a  világ 
Megváltójának nevében kérünk. Ámen.  
 
(A zárójelben lévő szöveg idős pár házasságkötése esetén elhagyandó.) 
 
Úri imádság 
(Az ökumenikus szöveget fennhangon, közösen mondja a gyülekezet.  
Mi  Atyánk,  aki  a  mennyekben  vagy,  szenteltessék  meg  a  te  neved, 
jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, 
úgy  a  földön  is.  Mindennapi  kenyerünket  add  meg  nekünk  ma,  és 
bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk 
vétkezőknek,  és  ne  vígy  minket  kísértésbe,  de  szabadíts  meg  a 
gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. 
Ámen.
 
 
Házassági áldások 
Református lelkész:  
1. Áldjon meg titeket az Úr, és őrizzen meg titeket! Világosítsa meg 
az Úr az Ő orcáját tirajtatok, és könyörüljön tirajtatok! Fordítsa az Úr 
az Ő orcáját tireátok, és adjon békességet néktek! Ámen.  
4Móz 6,24-26
 
vagy 
2.  Titeket  pedig  az  Úr  gyarapítson  és  gazdagítson  a  szeretetben 
egymás  iránt  és  mindenki  iránt.  Erősítse  meg  a  szíveteket  és  tegyen 
feddhetetlenné a szent életben. Ámen.  
1Thessz 3,12-13 
vagy 
3.  Semmiért  se  aggódjatok,  hanem  az  imádság  és  könyörgés 
alkalmával  mindenkor  hálaadással  vigyétek  kéréseiteket  az  Isten  elé, 
és  az  Isten  békessége,  mely  minden  értelmet  felülhalad,  meg  fogja 
őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ámen. 
Fil 4,6-

vagy 
background image
Evangélikus református ökumenikus esküvő – református templomban
 
102 
 
4.  Minden  jó  adomány  és  tökéletes  ajándék  onnan  felülről,  a 
világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek, sem 
árnyéknak váltakozása. Ámen. 
Jak 1,17
 
 
Az  evangélikus  lelkész  áldása: 
A mindenható Isten, aki az embert jótetszése 
szerint férfiúvá és asszonnyá teremtettel, és házasságukat megáldotta, 
áldja  meg  a  ti  házassági  szövetségeteket,  és  adja  nektek  Szentlelkét, 
hogy az ő gyermekeiként tisztaságban és szeretetben, békességben és 
boldogságban  éljetek,  a  hitben  megálljatok,  egykor  pedig  elvegyétek 
az örök élet koronáját, az Úr Jézus Krisztus által. 
+
 Ámen. 
 
Befejező rész 
Biblia, emléklap átadása.  
Az  előre  egyeztetett  (esetleg  aláírt)  ajándékot  a  református  lelkész  adja 
át:  
A  mai  nap  emlékéül  fogadjátok  el  ezt  a  Bibliát.  Isten  igéje  legyen 
családi olvasmányotok, merítsetek belőle az élet minden körülményei 
között erőt, vigasztalást, bátorítást.  
 
Ha csak emléklapot vagy más ajándékkönyvet ad át a lelkész, a szöveg 
annak megfelelő legyen. Itt van a helye az esetleges egyéb hirdetésnek is.  
Ének vagy zeneszám 
Lásd az éneklésről fentebb írtakat! 
A kivonulás rendje a helyben szokásos módon történjék. A gratulációkat 
a templomtérben fogadja a házaspár, vagy a lelkészek kikísérik a párt a 
templom kijáratáig és ott jókívánságokkal búcsúznak el tőlük.