background image
393 
 
 
 
44. ORGONASZENTELÉS 
 
 
K
ÖSZÖNTÉS
:
 
 
[K
EZDŐÉNEK
]
 
I
NVOKÁCIÓ
 
B
ŰNVALLÁS
,
 FELOLDOZÁS
 
Z
SOLTÁR
 
K
RISZTUS IMÁDÁSA 
(K
YRIE
D
ICSŐÍTÉS 
(G
LORIA IN EXCELSIS
G
YÜLEKEZETI ÉNEKVERS 
(G
LORIA ÉS 
L
AUDAMUS 
T
E
B
EJELENTÉS
 
I
GEHIRDETÉS
 
H
ITVALLÁS
 
S
ZENTELÉS 
 
background image
Orgonaszentelés 
 
394 
 
 
 
Orgonaszentelés 
 
Az oltárterítő színe piros.  
 
Az orgona szentelését a püspök végzi istentisztelet keretében. Az orgona a 
szentelés  után  szólal  meg,  addig  a  gyülekezet  kíséret  nélkül,  vagy 
harmónium  kísérettel  énekel.  A  püspök  az  esperes,  a  gyülekezet 
lelkészé(ei)vel együtt végzi a liturgikus szolgálatot.  
Csak  új  vagy  átépített  (restaurált)  orgonát  szentelünk.  Javítás  után  csak 
hálaadó istentiszteletet tartunk.  
Az  istentisztelet  a  szokásos  rend  szerint  kezdődik  a  Glóriáig.  Ehhez  az 
egyházi  évnek  megfelelő  rendet,  ill.  a  templomszentelési  ünnep 
istentiszteletének szövegeit lehet használni  
A  bevonulás  a  megszokott  rendben  történik:  elől  mennek  a  gyülekezet 
felügyelője és presbiterei, ezután a vendég lelkészek és a helyi lelkész(ek), 
majd legvégén a püspök.  
 
K
ÖSZÖNTÉS
:
 
 
Keresztény  Gyülekezet!  Testvéreim  az  Úrban!  Hálával  és 
örömmel gyülekeztünk ma az Úr szent házába, mert új orgonát 
állíthattunk fel benne Isten kegyelméből. 
 
A lelkész az alkalomhoz és helyhez illő mondatokkal folytatja a köszöntést.  
 
[K
EZDŐÉNEK
]
 
A gyülekezet orgonakíséret nélkül, vagy az addig használt 
harmóniummal énekli a kezdőéneket.  
 
I
NVOKÁCIÓ
 
Püspök:
 
Az Atya, 
+
 Fiú, Szentlélek nevében! 
Gyülekezet:
 
Ámen.
 
 
B
ŰNVALLÁS
,
 FELOLDOZÁS
 
Püspök:
 
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!
 
[
Gyülekezet:
 És a te Lelkeddel
Testvéreim!  Ezen  az  ünnepi  órán  is  Isten  előtt  állunk.  Ő  maga  hív 
background image
Orgonaszentelés 
 
395 
 
minket  bűnbánatra.  Mi  is  szeretnénk  letenni  életünk  terheit.  Vigyük 
csendben  Isten  elé  mindazt,  ami  eltölti  lelkünket,  majd  közös 
imádságban bánjuk meg bűneinket.  
 
Csend 
 
Püspök  a  gyülekezettel  együtt:
  Vallom  előtted,  szent  és  igaz  Isten,  hogy 
vétkeztem  ellened  és  embertársaim  ellen  gondolattal,  szóval  és 
cselekedettel.  Sok  jót  elmulasztottam,  sok  rosszat  elkövettem.  Nem 
vagyok méltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok 
mégis:  nincs  más  reménységem.  Szent  Fiadért,  az  Úr  Jézus 
Krisztusért kérlek: légy hozzám irgalmas, és bocsásd meg bűnömet! 
Ámen.
 
 
Püspök: 
Bízzatok,  testvéreim!  Isten  megkönyörült  rajtunk  Jézus 
Krisztus által: 
úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz 
őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.   
Jn 3,16
 
A püspök áldásra emeli kezét. 
Én  pedig  feltámadott  Urunk  megbízásából  feloldozlak  benneteket 
bűneitekből,  az  Atya, 
+
  a  Fiú  és  a  Szentlélek  nevében.  Járjatok  új 
életben a Szentlélek erejével! 
Gyülekezet:
 
Ámen.
 
 
Z
SOLTÁR
 
 
Lelkész: 
Örüljetek  az  Úrban  mindenkor, ismét  mondom,  örüljetek! 
Fil 4,4
 
  
Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében,  
  
 
dicsérjétek őt a hatalmas égboltozaton! 
  
Dicsérjétek hatalmas tetteiért,  
  
 
dicsérjétek nagyságához méltóan! 
  
Dicsérjétek kürtzengéssel,  
  
 
dicsérjétek lanttal és hárfával! 
  
Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva,  
  
 
dicsérjétek citerával és fuvolával! 
  
Dicsérjétek csengő cintányérral,  
  
 
dicsérjétek zengő cintányérral! 
  
Minden lélek dicsérje az URat!  
  
 
Dicsérjétek az URat!
 
Zsolt. 150.1-6 
background image
Orgonaszentelés 
 
396 
 
 
A gyülekezet az egyházi évnek megfelelően a GyLK énekverses rendjei 
egyikének első énekét énekli. Liturgikus rend esetén a gyülekezet vagy 
kórus a Gloia-t tételet énekli. 
 
Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek! 
Fil 4,4
 
 
 
K
RISZTUS IMÁDÁSA 
(K
YRIE
Kántor v. lelkész: 
Úr Jézus Krisztus, akit Mária Istent magasztaló énekkel 
hordott szíve alatt, Uram, irgalmazz! 
Gyülekezet: 
Uram, irgalmazz!
 
Kántor  v.  lelkész: 
Úr  Jézus  Krisztus,  aki  zsoltárt  énekelve  mentél  még  a 
szenvedés útján is, Krisztus, kegyelmezz!
 
Gyülekezet:
 Krisztus, kegyelmezz!
 
Kántor  v.  lelkész:
 
Úr  Jézus  Krisztus,  aki  a  mennyei  Atya  dicsőítésére 
biztattad követőidet, Uram, irgalmazz!
 
Gyülekezet:
 Uram, irgalmazz!
 
 
A kántor és a gyülekezet a kibővített kyriét a liturgikus rendben szokott 
módon énekelheti is.  
 
D
ICSŐÍTÉS 
(G
LORIA IN EXCELSIS
Lelkész:
 
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az 
emberekhez jóakarat! 
 
G
YÜLEKEZETI ÉNEKVERS 
(G
LORIA ÉS 
L
AUDAMUS 
T
E
A gyülekezet az egyházi évnek megfelelően a GyLK énekverses rendjei 
egyikének harmadik énekét énekli. 
Liturgikus rend esetén a gyülekezet vagy kórus a Gloia és Laudamus Te 
tételeket énekli.  
background image
Orgonaszentelés 
 
397 
 
 
B
EJELENTÉS
 
A püspök (esperes) bejelenti az orgona szentelését. 
Püspök: 
Keresztény  Gyülekezet,  Testvéreim  az  Úrban!  Isten  igéje  és 
imádság szenteli meg Isten ajándékait. Így adjuk át az Úr szolgálatába 
az  új  orgonát  is.  Pál  apostol  ezt  írja:  Krisztus  beszéde  lakozzék 
bennetek  gazdagon,  tanítsátok  egymást  teljes  bölcsességgel,  intsétek 
egymást  zsoltárokkal,  dicséretekkel,  lelki  énekekkel,  és  énekeljetek 
hálaadással  szívetekben  Istennek.  És  amit  cselekedtek  szóval  vagy 
tettel,  mindazt  az  Úr  Jézus  nevében  cselekedjétek,  és  adjatok  hálát 
Istennek, az Atyának Őáltala.  
Kol 3,16-17
  
 
I
GEHIRDETÉS
 
A püspök az oltár előtt hirdeti az igét.  
Hallgassa meg a gyülekezet Isten igéjét…  
A püspök és a gyülekezet az igéhez illő responzumot mondja.  
 
H
ITVALLÁS
 
A gyülekezet feláll. 
A püspök a gyülekezettel együtt mondja az Apostoli Hitvallást. 
 
Hiszek  egy  Istenben,  mindenható  Atyában,  mennynek  és  földnek 
teremtőjében.
 
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött  Fiában, a mi Urunkban, aki 
fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius 
Pilátus  alatt;  megfeszítették,  meghalt  és  eltemették.  Alászállt  a 
poklokra,  harmadnapon  feltámadt  a  halottak  közül,  fölment  a 
mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni 
élőket és holtakat.
 
Hiszek  Szentlélekben.  Hiszem  az  egyetemes  anyaszentegyházat,  a 
szentek  közösségét,  a  bűnök  bocsánatát,  a  test  feltámadását  és  az 
örök életet. Ámen. 
 
A gyülekezet helyet foglal.  
 
S
ZENTELÉS 
 
Püspök:
 
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úrban! Hallottátok Isten 
mindent megszentelő igéjét. Most pedig imádságban hívjuk segítségül 
az ő nevét, hogy megszentelje gyülekezetét és az új orgonát, amelyet 
background image
Orgonaszentelés 
 
398 
 
dicsőségére készítettünk. 
Úr  Isten!  Az  ég  és  a  föld  hirdeti  dicsőségedet,  és  hatalmadról 
tanúskodik  minden  teremtményed.  Mi  pedig  atyai  szeretetedért  és 
bűnbocsátó irgalmadért magasztalunk. Mert jó dolog dicsérni téged, és 
éneket  zengeni  a  nevednek,  Istenünk.    Add,  hogy  az  új  orgona 
mindenkor  a  Te  dicsőségedet  hirdesse,  és  Szentlelked  által  a 
gyülekezet  közösségében  minket  is  a  dicséretedre  indítson,  míg 
egykor  a  üdvözültek  seregében  egy  szívvel  és  egy  lélekkel 
magasztalunk téged mindörökké, az Úr Jézus Krisztusért! 
Gyülekezet:
 
Ámen. 
 
Az orgona felé, áldásra emelt kézzel: 
 
Az  Úrnak  szentelt  legyen  ez  az  orgona  az  Atya, 
+
  Fiú,  Szentlélek 
nevében,  Isten  dicsőségére  és  a  gyülekezet  épülésére.  Áldott  legyen 
mindenki,  aki  ezt  az  orgonát  megszólaltatja  az  Úr  szolgálatában,  és 
áldott  legyen  a  gyülekezet,  amely  megérti  hangját,  hogy  Isten 
kegyelmének gazdagságát magasztalja nemzedékről nemzedékre.  
Gyülekezet:
 
Ámen. 
Most  pedig  szólaljon  meg  az  új  orgona  Isten  dicsőségére,  azután  az 
orgona  hangjával  együtt  énekeljük  mi  is  a  Szentháromság  egy  igaz 
Isten dicséretét. 
 
Az  orgona  előjátéka  után  a  gyülekezet  Istent  dicsérő  éneket  énekel, 
például az EÉ 57. vagy a 250. számú éneket. 
Az  istentisztelet  további  részében,  ill.  közvetlen  az  istentisztelethez 
kapcsolódóan  lehetőség  nyílik  az  orgonát  megismertető  zenemű 
bemutatására.  
 
Az  istentisztelet  a  hirdetéstől  a  szokásos  módon  folytatódik:  általános 
könyörgő imádság, úrvacsorai liturgia, elbocsátás és áldás.