XVII. ÁltalÁnos útmutató
az egyházban a történelem folyamán kialakultak bizonyos szokások, amelyek jellemzők az
egyház istentiszteleti életére: istentiszteleti rendjére, helyére, idejére, kifejező eszközeire,
éneklésmódjára és magatartására. Ezek a szokások és formák az idők folyamán változtak és
még változnak, felekezetek, népi határok, földrajzi területek szerint részben egyeznek, rész-
ben eltérnek, de az istentiszteleti élet külső rendjét alkotják. Helyes értékelésükre és alkalma-
zásukra útmutatásul szolgál a következő három szempont.
1. az istentiszteleti élet külső rendje eszközi jelentőségű: a gyülekezet közös igehallga-
tását, szentségvételét és imádkozását szolgálja. Ezért nem válhat fő kérdéssé. arra sincs szük-
ség, hogy mindenütt és mindenkor azonos és egységes legyen. az egyház egysége Krisztus-
ban van, nem a szertartások egységében. Ez az agenda is többféle lehetőséget ad a gyülekeze-
teknek, hogy az eltérő helyzetekhez és lehetőségekhez alkalmazkodhassanak.
2. az istentiszteleti élet külső rendjének eszközi jelentőségéből következik, hogy mint
eszköznek a gyülekezet épülését kell szolgálnia. a gyülekezet épülése és részvétele érdekében
van szükség a külső rend egy bizonyos állandóságára és egységére. Ennek az állandóságnak
és egységnek nem kell merevnek és élettelennek lennie, hiszen a gyülekezetek is élnek és fej-
lődnek. De ha bármilyen okból változtatunk, annak értelmét ismertetni kell a gyülekezettel,
hogy ne keltsen zavart, hanem építsen. az agendában lehetővé tett változatokat tehát a lelkész
ne cserélgesse önkényesen, hanem a gyülekezettel egyetértésben állapodjék meg egyik mel-
lett, vagy határozzák meg, melyiket mikor használják. Egész egyházunk istentiszteleti kö-
zösségének és külső egységének fenntartása érdekében pedig feltétlenül szükséges, hogy ne
változtassunk a közös és értékes ősi hagyományokon alapuló, sok tárgyaláson kialakított ren-
deken és szövegeken, hanem maradjunk meg az agendában adott keretek között, amelyek bő-
séges lehetőséget nyújtanak istentiszteleti életünk megújulására.
3. az istentiszteleti élet külső rendjének eszközi jelentőségéből következik az is, hogy
mint eszköz legyen alkalmas és kifejező. Ez azt jelenti, hogy legyen az istentisztelethez illő,
de egyúttal a gyülekezet számára érthető is. Vonatkozik ez elsősorban az istentiszteleti helyre,
a berendezés és felszerelés, valamint az ének és zene művészi színvonalára, de vonatkozik a
gyülekezet és a lelkész magatartására is.
1. Az egyházi év
az egyházi év a vasárnapok és ünnepek évszázadok folyamán kialakult rendje. Jelentősége az,
hogy az evangélium üzenetét az üdvösség története rendjében egy egész évre szétbontja, és
így szemléletessé teszi. az egyházi év jellegzetessége érvényesül az istentisztelet változó ré-
szeiben és az igehirdetésben. De nem a vasárnapok jellegét prédikáljuk, hanem az üdvösség-
nek azokat a tényeit, amelyekre a vasárnapok emlékeztetnek.
az egyházi év egyes ünnepeinek és szakaszainak a jellegzetességére emlékeztetnek a li-
turgikus színek. Használata nálunk is elterjedt. a színek a következők: 1. fehér a Krisztus-ün-
nepekre és az ezeket követő ünnepi időszakokra; 2. piros a szentlélek és az egyház ünnepeire;
3. zöld az ünnep nélküli időszakokra; 4. lila adventre és böjtre; . fekete nagypéntekre és
halottak emlékezetére. a fehér és a piros helyettesíthetik egymást, és a lila a feketét.
a vasárnapok száma vízkereszt és szentháromság ünnepe után változik húsvét eltoló-
dásai miatt. mindkét esetben az utolsó vasárnapot tartjuk, a többi szükség szerint kiesik.
2. A templom és felszerelése
az evangélikus istentisztelet lényeges része a gyülekezet közös igehallgatása, a keresztelés, az
úrvacsora, a közös imádkozás és az éneklés. Ezért gondoskodunk arról, hogy az istentiszteleti
helyiség egységbe foglalja a gyülekezetet, jó látási és hallási viszonyokat biztosítson
(megvilágítás, akusztika, ülésrend); a keresztelőkő a gyülekezet szeme előtt legyen (de ne
akadályozza az oltár használatát); az oltár alkalmas legyen úrvacsoravételre (oltárlap nagysá-
ga, az oltár hozzáférhetősége, a térdeplő biztonsága és nagy férőhelye), a szószék a gyüleke-
zethez közel legyen, és biztosítsa a kihangzást (hangvető, hangszóró), legyen kellő hely orgo-
na (harmónium) és énekkar számára.
az oltár elhelyezésének és mellette a lelkész elhelyezkedésének teológiai hátterű jelké-
pes értelme van. óegyházi szokás felújítása az, hogy a lelkész az oltár mögött állva, a gyüle-
kezettel szembefordulva végzi szolgálatát. Ez kifejezése annak, hogy a lelkész mint áldozópap
Krisztus személyét megjelenítve (personam Christi gerente, in persona Christi) celebrálja a
misét. más – inkább protestáns – értelmezés szerint a középre helyezett úrasztala a gyüleke-
zeti közösség kifejezője. az oltár előtt a gyülekezet felőli oldalon álló lelkész azt jelképezi,
hogy ő a gyülekezethez tartozik: a gyülekezet felé fordulva apostoli tisztségéből folyóan szól
a gyülekezethez, az oltár felé fordulva pedig a gyülekezettel együtt imádkozva viszi Isten elé
a közös kéréseket. nincs olyan teológiai ok, amely miatt ettől az egyházunkban egységesen be-
vezetett rendtől eltérjünk, annál is inkább, mert a legtöbb templomunkban nem volna meg-
felelő térség ahhoz, hogy az oltárt a gyülekezet felé vigyük, vagy még egy oltárt állítsunk fel.
az istentiszteleti helyiség és felszerelés kialakításánál a szakemberek bevonása rend-
szerint nem növeli a költségeket, mert az anyagok és lehetőségek célszerűbb kihasználását te-
szi lehetővé. a lelkész már az első lépéseknél forduljon tanácsért és engedélyért az illetékes
egyházi hatóságokhoz.
meglevő istentiszteleti helyiségeinket és felszerelésünket megbecsüljük azzal, hogy
tisztán és rendben tartjuk, és otthonossá tesszük. Kicserélésük csak akkor indokolt, ha hasz-
nálhatatlanná váltak, vagy fejlődő ízlésünket bántják. a használaton kívül helyezett tárgyak
megsemmisítése vagy elidegenítése előtt szakértő (az országos Egyházi Gyűjteményi tanács)
megkérdezése szükséges.
szimbólumok alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy azok az igehirdetés szemlél-
tető eszközei. Jelbeszédünknek tehát egyszerűnek és érthetőnek kell lennie. a legegyszerűbb
szimbólum jó megformálása is művészi feladat.
3. Az istentiszteleti ének és zene
Egyházunk közös istentiszteleti éneklésének hagyományos formája a koráléneklés, énekes-
könyvünk és korálkönyvünk szerint. Gyülekezeteinket nevelni kell arra, hogy éneklésük szép
és lendületes legyen. a gyülekezet számára még ismeretlen ének istentiszteleti használata fel-
tételezi annak bemutatását és megtanítását, vele kapcsolatban tartalmának és dallami szépsé-
gének megvilágítását.
Egyházunk nem kötelezi a lelkészt éneklésre, de megengedi éneklését, ha megfelelő
képessége és képzettsége van.
Egyházunk az istentiszteleteken használja az orgonát (harmóniumot) a gyülekezeti
éneklés kiegészítésére, és sajátos hagyományainak megfelelően műveli az egyházi zenét a
gyülekezetek épülésére.
4. A lelkész és a gyülekezet istentiszteleti magatartása
Egyházunkban a lelkész és a gyülekezet istentiszteleti magatartására nézve kialakultak bizo-
nyos szokások, amelyeknek megtartása nem törvényeskedés, hanem a jó rend kérdése.
a lelkész az istentiszteleti cselekményeknél lelkészségének (ordinációjának) jeleként
viseli a hivatalos köntöst a fehér táblácskákkal, hozzá fekete öltözet és galléros fehér ing tarto-
zik férfiaknál és nőknél egyformán. a hivatalos köntös állandó tartozéka a szabadban a fö-
veg. Ha ezt viseli, fejhajtással köszön.
a lelkész az istentisztelet kezdetétől végéig a gyülekezettel együtt van. szolgálatát állva
végzi. az oltár előtt a gyülekezet felé fordulva mondja az üdvözléseket, a gyülekezethez inté-
zett felszólításokat, az igeolvasásokat, az igehirdetéseket és az áldásokat. az oltári szolgálat
többi részét az oltár felé fordulva végzi. az oltár előtt jobbra fordul. lelkészségének jeleként
felemelt kézzel és keresztvetéssel mondja az áldást. az áldáshoz szemmagasságig emeli kezét.
az áldást követő keresztvetést a test középvonalán és vállmagasságban végzi. a lelkész az úr-
vacsora szerzési igéinél a paténa és a kehely fölött, a házassági áldásnál a pár összekulcsolt ke-
zei fölött a levegőben írja le a kereszt jelét. a keresztvetésnek Jézus Krisztus halálára emlé-
keztető jelképes értelme van. a kézrátétel egy személy esetén jobb kézzel, több személy esetén
két kézzel történik.
a lelkészavatásban nem részesült egyháztag a lelkészség jeleit nem viselheti és nem al-
kalmazhatja. az üdvözlést és áldást evangélikus szokás szerint többes szám első személyben,
kérő formában mondja: „Áldjon meg minket...” és „...legyen mindnyájunkkal!”
a gyülekezet feláll azokhoz az igeolvasásokhoz, amelyeket a lelkész a hely pontos meg-
jelölésével vezet be, továbbá a hitvalláshoz, az eskütételhez és az istentiszteletet lezáró áldás-
hoz, a gyónásnál a bűnvalláshoz és a feloldozáshoz. a gyülekezeti tagok térdelve veszik az úr-
vacsorát.
