Bevezetés: az istentisztelet

Isten népének istentiszteleti élete - A gyülekezeti istentisztelet

00_3Bevezetes013-018.pdf — PDF document, 37Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )

bevezetés: az istentisztelet

1. Isten népének istentiszteleti élete
2. A gyülekezeti istentisztelet

1. ISTEN NÉPÉNEK ISTENTISZTELETI ÉLETE

isten népének, Krisztus egy egyházának istentisztelete szakadatlan folyamatként végigkíséri
az egyház életét az évszázadokon át, és folyik szüntelenül éjjel-nappal a föld körül, ahogyan
a hívők közössége körülöleli a földet. Részt vesz benne az üdvözültek serege és a földön bűn-
nel, gyengeséggel küzdő egyház és annak minden tagja, akár a gyülekezetben, akár baráti és
családi körben vagy magánosan lépnek isten színe elé. ahol isten igéjét olvassák és hirdetik,
hallgatják és tanulják, ahol a szentségeket adják és elfogadják Jézus Krisztus nevében, és ahol
az Úr nevét segítségül hívják egyedül vagy közösségben, ott Krisztus egyháza jelen van, és az
egy egyház istentisztelete folyik, mert ott jelen van a feltámadt és élő Úr, és végzi hitet ébresz-
tő és szeretetre indító munkáját, azon ígérete szerint, hogy ahol ketten vagy hárman egybe-
gyülekeznek az ő nevében, ott van közöttük, és övéivel marad minden napon a világ végeze-
téig (Mt 8,20; 28,20).

az egyház istentiszteleti életének rendjét meghatározza, hogy ott a megdicsőült Úr

szentlelke által cselekvő módon van jelen, és ennél eszközül használja az ő szeretetéről, halá-
láról és feltámadásáról szóló evangéliumot, amelynek isten túláradó kegyelméből négy for-
mája van: az élőszóbeli ige, a keresztség, az úrvacsora és a személyesen hirdetett bűnbocsá-
nat a testvéri közösségben. Mindegyiknél az élő Úr van jelen, de különböző módon. az élő-
szóbeli igénél mindazok számára, akik prédikálnak, és akik azt hallgatják. a keresztségben a
keresztelendő számára, akit nevén szólít, elhív üdvösségre és a hívők közösségébe. az úrva-
csorában a gyülekezet számára van jelen, amikor önmagát feláldozza, megosztja és kiosztja,
és ezzel testének tagjait önmagával és egymással egyesíti. a feloldozással, a személyes bűnbo-
csánattal a megmentett és egymást megmentő bűnösök testvéri közösségének áldásait köz-
vetlenül tapasztaltatja meg. isten Krisztusra nevelő és megőrző eszközül használja fel az egy-
ház istentiszteleti életében a törvény hirdetését, amely lényeges eleme az evangelizáló-prófé-
tai igeszolgálatnak. ez által vezet nemcsak bűneink felismerésére és megbánására, hanem azt
is megmutatja, melyek a neki tetsző jócselekedetek, amelyeket tőlünk Krisztus-hitünk alapján
elvár. az egyház istentiszteleti életében a törvény és az evangélium mindegyik formájára
szükség van. egyiket sem helyezhetjük a másik fölé vagy elé: mindegyik által az élő Úr van
jelen, és mindegyiket az ő cselekvő jelenléte teszi élővé és hatóvá.

isten népének istentisztelete akkor teljes, ha az élet istentiszteletévé válik azzal, hogy

önmagunkat, gondolkodásunkat és cselekvésünket mintegy élő áldozatként odaszánjuk is-
tennek és – ami ebből következik – embertársainknak. az istentisztelet nem menekülés a
mindennapi életből istenhez, a zajból a csendbe, a bűnből a tisztaságba, az idegenből az ott-
honba, a világból önmagunkba: nem lépünk át valami láthatatlan szent küszöböt, amely el-
választja isten világát és a „külső” világot. az istentisztelet feltekintés arra az istenre, aki sze-
reti a világot bűnei ellenére, és aki Fiát adta oda, hogy a világnak élete legyen. az istentisztelet
közösség azzal a Jézussal, aki vállalja az embert és világát, aki szolgálni jött a világba, és életét
adta érte. az egyház istentisztelete – akár közösségben, akár magánosan – mindig isten színe
előtt, Krisztus jelenlétében folyik, és ezért az igehallgatás és imádság mindig felkészülés az
élet istentiszteletére: felkészülés küldetésünkre és szolgálatunkra azon a helyen, amelyre isten
állított minket.



2. A GYÜLEKEZETI ISTENTISZTELET

az egyház istentiszteleti életének lényeges része a gyülekezeti istentisztelet. Különös jelentő-
sége és sajátos szerepe abból adódik, hogy nyilvános jellegű. Kifejezésre jut ez abban, hogy
idejét és helyét kihirdetjük, és az ajtót kinyitjuk mindenki előtt. elvileg részt vesz benne a
gyülekezet minden rétege: férfiak és nők, gyermekek és öregek, különböző foglalkozású, mű-
veltségű és beállítottságú emberek, sőt egyszerű érdeklődők is. ebből következik, hogy rend-
jével, tartalmával és hangvételével közösségre nevelő iskolává, egymást megértő és vállaló
emberek közösségévé kell válnia, amelyben a különböző korú és beállítottságú emberek meg-
tanulják egymás nyelvét, megértik és tiszteletben tartják egymást.

a gyülekezeti istentisztelet nyilvánosságából és a gyülekezet egészére néző jellegéből

következik, hogy korlátozott mértékben veheti figyelembe az egyéni szempontokat és igénye-
ket, éspedig minél nagyobb a résztvevők száma, annál kevésbé. többnyire nem pótolhatja az
egyház istentiszteleti életének egyéb megnyilvánulásait: a biblia- és imaórákat, az ifjúsági és
gyermekcsoportokat, a férfiak és nők összejöveteleit, a családi áhítatokat és nem utolsósor-
ban a hívők személyes elcsendesedését. nem veheti át ezek formáját sem. ezek nem bontják,
hanem építik a gyülekezetet, ha fenntartják eleven kapcsolatukat a gyülekezet és az egyház
egészével. sőt eleven működésük teszi lehetővé, hogy a gyülekezeti istentisztelet megfeleljen
rendeltetésének, és a közösre tegye a hangsúlyt. ennek megfelelően az agendák, amelyek a
gyülekezeti istentisztelet rendjét szabályozzák, nem az egyéni elmélyedéshez, hanem a közös
gyülekezeti istentisztelet kialakításához nyújtanak segítséget.

a gyülekezeti istentisztelet az ifjúság és a gyermekek istentisztelete is. arra kell töre-

kedni, hogy belenőjenek a gyülekezeti istentiszteletbe, és azt megszeressék. ebből az is követ-
kezik, hogy a gyülekezeti istentiszteletet úgy kell alakítani, hogy abban a gyermekek és az if-
júság is jól érezze magát. ez nem zárja ki külön ifjúsági és gyermek-istentiszteletek tartását.
tapasztalat szerint erre legalkalmasabb a mindennapi istentisztelet liturgikus rendje.

a gyülekezeteket és a gyülekezeti istentiszteleteket kezdettől fogva az apostolok által

megbízott és a gyülekezet által megválasztott személyek, felavatott lelkészek vezetik. Felelős-
ségük és felügyeletük kiterjed az egyház istentiszteleti életének minden megnyilvánulására,
amely túlmegy a család keretein. ez a rend a mi egyházunkban is érvényes. Gyónást, úrva-
csorát, konfirmációt, avató, iktató és szentelő cselekményeket csak felavatott lelkész végezhet.
igeszolgálatra megfelelően felkészült egyháztag kaphat megbízást az egyház törvényes rend-
jének keretei között. viszont a lelkésznek gondoskodnia kell arról, hogy a gyülekezet cselekvő
módon vegyen részt a gyülekezeti istentiszteleten. ez eddig régi szokás szerint főként gyüle-
kezeti énekléssel, ének- és zenekarok szolgálatával történt. erre az eddiginél nagyobb lehető-
séget nyújt a liturgikus rend bevezetése. zsoltárok éneklésében, lekciók olvasásában és az ál-
talános könyörgő imádság elmondásában egyháztagok és csoportok is részt vehetnek. lénye-
ges azonban, hogy akik bármilyen szerepet kapnak a gyülekezeti istentiszteletben, azok erre
alkalmasak legyenek, hivatalos megbízást kapjanak, és felkészüljenek. ennél is fontosabb az,
hogy a lelkész ne csak egymagában, hanem a gyülekezeti tagok segítségével készüljön az ige-
hirdetésre, és készítse elő az istentiszteletet. a gyülekezeti tagok talán ezzel tehetik a legna-
gyobb szolgálatot istentiszteleti életünk megújulásáért. De jó szolgálat az is, ha az istentiszte-
letre érkezőket üdvözlik és helyükre kísérik, a távollevők iránt érdeklődnek, esetleg temp-
lomba járásukat segítik, osztoznak egymás gondjában, a felgyógyultak és visszatérők örömé-
ben, és így hozzájárulnak az istentisztelet testvéri légkörének kialakításához.

Gyülekezeti istentiszteleteink az egy egyetemes egyház istentiszteleti életébe ágyazód-

nak bele. ezért a gyülekezeti istentisztelet rendjének kialakításánál az evangélikus reformá-



ció liturgiai elvei szerint saját élő hagyományunkból és gyakorlatunkból indultunk ki, és azt
fejlesztettük tovább az egyetemes keresztyén hagyományok és újabb szokások figyelembevé-
telével. eszerint istentiszteleteink három típusát alakítottuk ki: az énekverses rendet, a litur-
gikus rendet és a rövid rendet. valamennyinek azonos a menete és állandó szövegei, és meg-
felelnek az egyetemes keresztyénségben használatos rendeknek és szövegeknek. az énekver-
ses rend az 93-ban bevezetett rend továbbfejlesztése: hazánkon kívül hasonló renddel rit-
kán találkozunk. ez a rend megkönnyíti a gyülekezet részvételét azzal, hogy a gyülekezet
énekversekkel válaszol, de igényes is, mert elég sok dallam ismeretét tételezi fel. a liturgikus
rendet eredetileg nagyrészt nem énekelték. ebben a nem énekelt formájában világszerte ter-
jed, és így a legegyszerűbb körülmények között – nálunk például szórványhelyzetben is –
könnyen használható. Menete világos és áttekinthető. énekelt formában énekkultúrát és gya-
korlatot tételez fel, de különösen alkalmas arra, hogy az énekkarok, az ifjúság vagy egyes sze-
mélyek bekapcsolódjanak. a rövid rend is teljes értékű istentisztelet, mégis csak az idő rövid-
sége esetén alkalmazható, szórványhelyzetben is inkább a liturgikus rend nem énekelt formá-
ját használjuk. az istentisztelet e három típusa között nem lehet értékrendet felállítani. töre-
kedni kell arra, hogy minden gyülekezet mind a három istentiszteleti típust megismerje,
megszeresse és rendszeresen használja. ezzel a célkitűzéssel az agendában adott keretek kö-
zött bőséges lehetőség nyílik gyülekezeti istentiszteleteink liturgikus megújulására.