background image
55 
 
5. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK 
EMLÉKÜNNEPE 
 
– felépítés –
    
É
NEK
 
B
EVEZETÉS 
(I
NVOCATIO
[B
ŰNBÁNAT
,
 BŰNVALLÁS
,
 FELOLDOZÁS
]
 
 
Z
SOLTÁR 
(I
NTROITUS
K
YRIE
 
G
LÓRIA
 
K
OLLEKTA
 
I
GEHIRDETÉS
 
H
ÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA
 
É
NEK
 
H
ÁLAADÁS
 
M
IATYÁNK ÉS ÁLDÁS
É
NEK 
 
U
TÓJÁTÉK 
 
 
A
Z ÚRVACSORA LITURGIÁJA  
 
 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
56 
 
 
A házasság megáldásának 
emlékünnepe
 
 
Liturgikus szín: egyházi esztendő szerint 
 
Az  esketés  emlékünnepe  templomban  történik.  Ha  a  házasok  kora  és 
egészségi  állapota  ezt  nem  teszi  lehetővé,  háznál  is  megtartható.  Az 
esketési  emlékünnepre  érkező  házaspárt  a  lelkész  a  templomkapuban 
liturgikus  öltözékben  fogadja.  Miután  a  velük  érkező  családtagok  és 
meghívott vendégek (esetleg gyülekezeti tagok) helyet foglaltak, az oltár 
elé  vezeti  őket,  ahol  megállnak,  vagy  szükség  esetén,  az  előzetes 
megbeszélés alapján odakészített székeken foglalnak helyet. A bevonulás 
teljes ideje alatt szóljon az orgona. A gyülekezeti ének akkor se maradjon 
el,  ha  éneklésében  a  házaspár  és  családtagjai  nem  tudnak  részt  venni. 
Ilyenkor  a  kántor  és/vagy  a  lelkész  énekel,  a  házaspár  és  a  családtagok 
pedig  az odakészített énekeskönyvből követik az ének szövegét. 
 
É
NEK
 
 
B
EVEZETÉS 
(I
NVOCATIO
,
 
I
NTROITUS
Lelkész:
 Az Atya, 
Fiú, Szentlélek nevében. 
Gyülekezet:
 Ámen. 
 
[B
ŰNBÁNAT
,
 BŰNVALLÁS
,
 FELOLDOZÁS
]
 
 
Az  esketési  emlékünnep  része  lehet  a  bűnbánati  rész. 
Alkalmazható  ez  akkor  is,  amikor  a  hálaadó  istentisztelet 
liturgiájához  nem  kapcsolódik  úrvacsoravétel.  A  házastársak, 
Isten  gyermekeiként,  bűnbánattal  tekinthetnek  eddig  megtett 
közös útjukra, hogy Isten kegyelmével indulhassanak tovább. Ez 
a szakasz azonban elhagyható.  
Lelkész:
 
Testvéreim az Úrban! Mielőtt hálát adunk Isten sokféle 
áldásáért, amivel … évvel ezelőtt kötött házasságotokat megáldotta, 
vizsgáljuk meg magunkat Isten színe előtt! 
Hallgassuk meg a tízparancsolatot! 
 
Ezt mondja az Úr: 
Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened! Ne vedd hiába 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
57 
 
Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és 
anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne tégy felebarátod 
ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd 
felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! 
Az Úr Jézus Krisztus apostola ezt tanítja: 
Ha  azt  mondjuk,  nincsen  bűn  mibennünk,  magunkat  csapjuk  be,  és 
igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz 
az Isten, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.  
Lelkész:
 
Testvéreim! Isten színe előtt gondoljunk méltatlanságunkra, és 
valljuk meg bűneinket! 
A gyülekezet feláll – ezt a lelkész kézmozdulatával jelezheti. 
Itt rövid csendet is tarthatunk. Ezután a gyülekezet elmondja a gyónó 
imádságot: 
 
Gyülekezet:
 
Vallom előtted, szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened 
és  embertársaim  ellen  gondolattal,  szóval  és  cselekedettel.  Sok  jót 
elmulasztottam,  sok  rosszat  elkövettem.  Nem  vagyok  méltó 
kegyelmedre, méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis: nincs 
más  reménységem.  Szent  Fiadért,  az  Úr  Jézus  Krisztusért  kérlek: 
légy hozzám irgalmas, és bocsásd meg bűnömet! Ámen. 
Lelkész:
 
Bízzatok,  testvéreim!  Isten  megkönyörült  rajtunk  Jézus 
Krisztus  által,  aki  meghalt  bűneinkért,  hogy  Istenhez  vezessen 
minket. 
A lelkész áldásra emeli kezét. 
Én pedig feltámadott Urunk megbízásából feloldozlak benneteket 
bűneitekből az Atya, 
  
+ 
Fiú és a Szentlélek nevében! Járjatok új 
életben a Szentlélek erejével! 
A gyülekezet helyet foglal.  
 
Z
SOLTÁR 
(I
NTROITUS
 
Lelkész:
 Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre,                                                                                                                                                           
           úgy kívánkozik az én lelkem tehozzád, Istenem. 
Zsolt 42,2 
                   Mert te vagy az én Istenem,  
                       téged kereslek, téged szomjaz a lelkem.  
                   Feléd sóvárog a testem,  
                       mint víz híján a szomja sivatag. 
                   Mert kegyelmed jobb az életnél is: 
                       hadd dicsérjen ajkam téged.  
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
58 
 
                   Életem fogytáig áldalak téged,  
                       kezeimet a te nevedben emelem imára. 
                   Mert te voltál segítségem, 
                       és szárnyad árnyékában örvendeztem. 
                   Ragaszkodik hozzád az én lelken, 
                       felemel engem a te jobbod. 
Zsolt 63,2.4-9 
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt 
kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.  
           Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre,                                                                                                                                                           
           úgy kívánkozik az én lelkem tehozzád, Istenem.
 
Zsolt 42,2 
 
vagy: 
 
Lelkész:
 Hirdessétek velem az Úr nagyságát,  
           magasztaljuk együtt az ő nevét! 
Zsolt 34,4 
                   Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott,  
                       örömre derülnek, akik rátekintenek!  
                   Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr,  
                       mind boldog, aki hozzá menekül!  
                   Féljétek az Urat, ti szentjei, 
                       mert nem szűkölködnek az istenfélők.  
                   Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja,  
                       akik hozzá folyamodnak, nem nélkülözik a jót. 
Zsolt 
34,9.10.18a.11b. 
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt 
kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.  
                   Hirdessétek velem az Úr nagyságát,  
                          
magasztaljuk együtt az ő nevét!
 Zsolt 34,4 
A kisglóriát a gyülekezet énekelheti. Megfelelő énekverset is énekelhet: 
pl. 73,3; 262,4. 
K
YRIE
 
Lelkész: 
Úr Jézus Krisztus, aki megőrzöd a benned bízók örömét! 
Gyülekezet:
 Uram, irgalmazz! 
Lelkész:
 Úr Jézus Krisztus, aki megtartod szeretetedben a benned 
reménykedőket! 
Gyülekezet:
 Krisztus, kegyelmezz! 
Lelkész: 
Úr Jézus Krisztus, aki megerősíted a hűség kötelékét a téged 
követők között! 
Gyülekezet:
 Uram, irgalmazz! 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
59 
 
 
G
LÓRIA
 
Lelkész:
 Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az 
emberekhez jóakarat! 
Gyülekezet: Laudamus te-t, vagy annak megfelelő énekverset énekelhet. 
 
K
OLLEKTA
 
Lelkész:
  Imádkozzunk!  Teremtő  Istenünk,  gondviselő  Atyánk,  te 
bőséggel adsz nekünk mindenféle jót, és kegyelmed naponta megőriz 
minket  a  gonosztól:  kérünk,  add  Szentlelkedet,  hogy  irántunk  való 
jóságodat  hitünkkel  felismerjük,  és  irgalmadért  mindenkor  hálát 
adjunk neked, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel 
Isten, él és uralkodik örökkön örökké. 
Gyülekezet:
 Ámen. 
 
Vagy: 
Istenünk, aki a házastársi közösségben javunkat munkálod, és ezt 
a  két  testvérünket  is  egymáshoz  vezetted,  és  …  esztendőn  át 
egymás  számára  szeretetben  megőrizted:  maradj  velük  és  nyisd 
meg szívüket igéd előtt, hogy mindenért neked adjanak hálát, és 
tőled  kérjenek  erőt  a  még  előttük  álló  évek  feladataihoz, 
terveihez, küzdelmeihez, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a 
Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön örökké. 
Gyülekezet:
 Ámen. 
 
Vagy: 
Mennyei Atyánk, aki gondot viselsz az emberre, légy áldott, 
hogy most két szív adhat hálát, amiért … esztendővel ezelőtt 
boldogságban  egyesítetted  őket.  Add,  hogy  az  előttük  levő 
években  is  odaadó  hűséggel  szeressék  egymást,  atyai 
kezedből  fogadják  el  nemcsak  a  jót,  hanem  a 
megpróbáltatást  is,  hogy  egykor  az  örökkévalóságban  is 
téged  dicsőíthessenek,  az  Úr  Jézus  Krisztus  által,  aki  veled 
és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön örökké. 
Gyülekezet: 
Ámen. 
 
Vagy:  
Teremtő  Istenünk,  aki  úgy  alkottad  az  emberi  szívet, 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
60 
 
hogy szeretet és boldogság után vágyakozzék, áldd meg 
… esztendeje házasságban élő  testvéreinket  és szenteld 
meg  szívüket,  tedd  mindig  igazzá  hűségüket  és 
önfeláldozóvá  szeretetüket,  hogy  Jézus  Krisztusból,  a 
szeretet forrásából ezután is naponta meríthessenek. 
Gyülekezet: 
Ámen. 
 
I
GEHIRDETÉS
 
Lelkész:
 Testvéreim az Úrban!  Isten, a mi mennyei Atyánk,  gyermekei 
javát  akarja,  és  gyönyörködik  igazi  örömükben.  Ahogyan  ti  most 
hálával gondoltok megtartó és hordozó szeretetére, úgy fordul felétek 
atyai jóságával, és útmutatást ad igéjében, hogy ezután is szeretetben 
és  hűségben  éljetek.  Hallgassátok  meg  és  fogadjátok  el  tőle  ezt  a 
szentigét, amit megírva találunk... 
Következik az igeolvasás és igehirdetés. 
 
H
ÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA
 
A lelkész kézrátétellel mondja 
A  mindenható  Isten  áldása  legyen  ezután  is  házassági 
szövetségeteken,  hogy  szeretetben  és  békességben  éljetek,  a  hitben 
mindvégig  megálljatok,  egykor  pedig  elvegyétek  az  örök  élet 
koronáját, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. 
 
É
NEK
 
 
H
ÁLAADÁS
 
Istenünk, Atyánk!  Kérünk,  áldd  meg  a  házastársakat,  akik  …  évvel 
ezelőtt  hűséget  fogadtak  egymásnak.  Erősítsd  hitüket  és  növeld 
szeretetüket,  hogy  ezután  is  odaadó  hűséggel  támogassák  egymást. 
Naponta  újítsd  meg  rajtuk  kegyelmedet,  és  ajándékozz  nekik 
boldogságot  családjuk  közösségében.  Légy  velük  bánatukban  és 
örömükben, hogy mindenkor téged dicsőítsenek, az Úr Jézus Krisztus 
által. 
vagy: 
Úr Jézus Krisztus! Megígérted, hogy híveiddel  maradsz minden 
napon a világ végezetéig: kérünk, maradj testvéreinkkel, akik … 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
61 
 
évvel  ezelőtt  a  te  nevedben  kezdték  házaséletüket.  Légy  velük 
ezután is szereteteddel, hogy ezután is hűségesen ragaszkodjanak 
egymáshoz, és megértéssel hordozzák egymás gyengéit.  Maradj 
velük  életük  minden  napján,  hogy  mindenkor  hálaadással 
magasztaljanak téged. 
vagy: 
Urunk,  Istenünk,  aki  minden  igaz  közösség  teremtője, 
fenntartója  és  megszentelője  vagy:  kérünk,  tartsd  meg 
irgalmadban  …  esztendeje  házasságban  élő  testvéreinket. 
Segítsd  őket,  hogy  mindig  készségesen  cselekedjék 
akaratodat,  hűségesen  ragaszkodjanak  egymáshoz,  szeretettel 
osztozzanak  a  terhek  hordozásában,  hálaadással  élvezzék 
munkájuk  gyümölcsét,  és  boldog  családi  közösségben 
magasztaljanak téged minden áldásodért, az Úr Jézus Krisztus 
által.  
Vagy:                                                                                                                                                                  
Urunk,  Istenünk!  Áldd  meg  keresztény  testvéreinket,  akik 
megtapasztalták,  hogy  nem  jó  egyedül  lenni,  és  …  évvel 
ezelőtt akaratod szerint házasságot kötöttek. Szentlelked által 
adj  nekik  igaz  hitet,  hogy  mindenkor  bízzanak  benned, 
áldozatkész  szeretetet,  hogy  egymás  terhét  hordozzák,  sírig 
tartó hűséget, hogy egymás mellett jóban-rosszban továbbra 
is kitartsanak. 
Ajándékozd  nekik  az  üdvösség  élő  reménységét,  hogy  a 
szenvedések  idején  is  kegyelmedre  hagyatkozzanak.  Áldd 
meg  otthonukat  békességgel  és  derűvel,  egykor  pedig 
országodban részesítsd őket is az örök élet örömében. 
Ha az istentisztelet úrvacsorával  folytatódik, akkor a hálaadó imádság 
után  gyülekezeti  ének  következik  majd  az  úrvacsorai  liturgia.  Ha  az 
istentiszteleten nincs úrvacsoraosztás, akkor következik a Miatyánk és 
az áldás. 
 
 
  
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
62 
 
M
IATYÁNK ÉS ÁLDÁS
Lelkész és Gyülekezet:
 Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék 
meg  a  te  neved,  jöjjön el  a  te  országod,  legyen meg  a  te  akaratod, 
amint  a  mennyben,  úgy  a  földön  is.  Mindennapi  kenyerünket  add 
meg  nekünk  ma,  és  bocsásd  meg  vétkeinket,  miképpen  mi  is 
megbocsátunk  az  ellenünk  vétkezőknek,  és  ne  vígy  minket 
kísértésbe,  de  szabadíts  meg  a  gonosztól,  mert  tied  az  ország,  a 
hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. 
 
A lelkész az ároni vagy a szentháromsági áldást mondja. 
[
Lelkész:
 
Isten népe!] 
Lelkész:
 
Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg 
az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát 
tefeléd, és 
adjon neked békességet! 
Vagy: 
Áldjon meg titeket a mindenható Isten, az Atya a 
+
 Fiú és a 
Szentlélek! 
Gyülekezet:
 
Ámen. 
 
É
NEK 
 
U
TÓJÁTÉK 
 
A lelkész a házaspárt a kapuig kíséri.  
Ha van úrvacsora osztás, úgy az bevezető énekkel kezdődik.  
É
NEK
 
 
N
AGY HÁLAADÓ IMÁDSÁG 
(P
RAEFATIO
 
[
Lelkész:
 
Emeljük fel szívünket az Úrhoz, és magasztaljuk szent nevét:] 
[Valóban]  méltó  és  igaz,  illő  és  üdvösséges,  hogy  mindenkor  és 
mindenhol  hálát  adjunk  neked,  mindenható  Istenünk  és  Atyánk,  a 
Jézus Krisztus által,* 
Ő  végtelen  szeretetét  mutatta  meg  rajtunk 
embereken, 
hogy 
mi 
magun k 
is  önzetlen 
szeretetben, boldogan élhessünk.  
Ezért  az  angyalokkal,  az  üdvözültek  mennyei  seregével  és  a  földön 
küzdő  egész  egyházaddal  együtt  áldunk  és  magasztalunk  téged,  és 
ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét. 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
63 
 
A gyülekezet feláll, és az Agnus Dei végéig állva marad. 
 
S
ZENT
,
 SZENT
,
 SZENT 
(S
ANCTUS
Lelkész (és gyülekezet): a Sanctus-t mondja, vagy ide megfelelő 
énekverset énekel. (Pl. EÉ 11/1) 
Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene! 
Dicsősége betölti a mennyet és a földet! 
Hozsánna a magasságban! 
Áldott, aki jön az Úr nevében! 
Hozsánna a magasságban! 
 
A
 
S
ZENTLÉLEK HÍVÁSA 
(E
PIKLÉZIS
 
Lelkész: 
Szent  vagy,  Urunk,  és  nagy  a  te  irgalmad,  elítéled  a  bűnt,  de 
megmented  a  bűnösöket  szeretett  Fiad  élete  árán.  Ezért  a  nagy 
irgalmadért áldunk, és kérünk: küldd el Szentlelkedet, hogy Krisztus 
testét és vérét vegyük üdvösségünkre ebben a kenyérben és borban, és 
testvéri közösséggé legyünk! 
S
ZERZÉSI IGÉK 
Lelkész:
 
A mi Urunk, Jézus Krisztus azon az éjszakán, amelyen 
elárultatott, kezébe 
vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és ezt 
mondta: 
Vegyétek, egyétek, ez az én testem, 
+
 amely tiértetek adatik. Ezt 
cselekedjétek az én emlékezetemre! 
Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet is, hálát 
adott, nekik 
adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, ez a kehely az új 
szövetség én véremben 
+
 
amely tiértetek és sokakért kiontatik 
bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én 
emlékezetemre! 
 
 
 
M
IATYÁNK
 
A gyülekezet a lelkész vezetésével együtt mondja. 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
64 
 
Mi  Atyánk,  aki  a  mennyekben  vagy,  szenteltessék  meg  a  te  neved, 
jöjjön  el  a  te  országod,  legyen  meg  a  te  akaratod,  amint  a 
mennyben,  úgy  a  földön  is.  Mindennapi  kenyerünket  add  meg 
nekünk  ma,  és  bocsásd  meg  vétkeinket,  miképpen  mi  is 
megbocsátunk  az  ellenünk  vétkezőknek,  és  ne  vígy  minket 
kísértésbe,  de  szabadíts  meg  a  gonosztól,  mert  tied  az  ország,  a 
hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. 
 
A
Ú
R BÉKESSÉGE 
(P
AX
Lelkész: 
Az Úr békessége legyen mindenkor veletek! 
 
I
STEN 
B
ÁRÁNYA 
(A
GNUS 
D
EI
Lelkész (és gyülekezet) Az Agnus Dei szövegét mondja, vagy ideillő 
énekverset énekel.  
Krisztus, Isten Báránya, ki a világ bűnét hordozod, irgalmazz nekünk! 
Krisztus, Isten Báránya, ki a világ bűnét hordozod, irgalmazz nekünk! 
Krisztus, Isten Báránya, ki a világ bűnét hordozod, add nekünk 
békédet! Ámen. 
 
K
RISZTUS TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK VÉTELE 
(C
OMMUNIO
(Kitárt, hívogató karral:) 
Lelkész:
 
Íme, minden kész! Jöjjetek az Úr megterített asztalához! 
[Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!] 
Sumptio esetén először a lelkész vesz úrvacsorát, majd indul, és adja az 
ostyát. 
Az ostyánál:
 
Ez Krisztus teste. 
A kehelynél: 
Ez Krisztus vére. 
Az egyes „köröknél” a köszöntés: 
Békesség néktek! 
A „kör” befejezésénél: 
Jézus Krisztus teste és vére tartson 
meg titeket az igaz hitben, a szeretetben az örök élet 
reménységére! 
Az úrvacsoraosztás alatt a gyülekezet hálaadó éneket énekel, vagy a 
kántor ide illő művet játszik (sub communione). 
 
I
MÁDSÁG 
(P
OSTCOMMUNIO
Az úrvacsorai eszközök méltó elrendezése után a lelkész a gyülekezet felé 
fordul: 
 
Lelkész:
 
Áldunk  téged,  mindenható  Istenünk,  hogy  örömöt  és 
békességet ajándékoztál igédben és Krisztus Urunk testének-vérének 
background image
A házasság megáldásának emlékünnepe 
65 
 
közösségében.  Kérünk,  őrizd  meg  bennünk  ennek  a  közösségnek 
minden  áldását,  hogy  erős  hittel  ragaszkodjunk  hozzád,  és  őszintén 
szeressük embertársainkat, az Úr Jézus Krisztus által. 
Gyülekezet:
 
Ámen. 
 
Á
LDÁS 
A lelkész az ároni áldást mondja. 
[
Lelkész:
 
Isten népe!] 
Lelkész:
 
Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg 
az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát 
tefeléd, és 
adjon neked békességet! 
Gyülekezet:
 
Ámen. 
 
Z
ÁRÓÉNEK 
A gyülekezet az alkalomhoz illő éneket énekel. 
 
U
TÓJÁTÉK