background image
67 
 
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK 
EMLÉKÜNNEPE  
 
gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten 
 
 – felépítés –  
 
 
B
EVEZETÉS 
(B
EJELENTÉS
,
 IMÁDSÁG
R
ÖVID IGEHIRDETÉS
 
H
ÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA
 
background image
Megemlékezés házasságkötésről gyülekezeti istentiszteleten 
68 
 
 
A házasság megáldásának emlékünnepe  
gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten 
 
Liturgikus szín: az egyházi esztendőnek megfelelő 
 
Az esketésről való megemlékezés történhet gyülekezeti (lehetőség szerint 
az  úrvacsora  ünneplését  is  magában  foglaló)  istentisztelet  keretében  is. 
Ilyenkor az évfordulós házasok családtagjaikkal és vendégeikkel lehetőleg 
az első padokban foglalnak helyet. Az istentisztelet az igehirdetést követő 
Apostoli hitvallás elmondásáig a szokott rendben folyik.  Ezután a lelkész 
az  oltár  elé  hívja  az  ünneplő  házaspárt,  ahol  megállnak,  vagy  szükség 
esetén  az  előzetes  megbeszélés  alapján  odakészített  székeken  foglalnak 
helyet. A férj felesége jobbja felől helyezkedik el.  
 
B
EVEZETÉS 
(B
EJELENTÉS
,
 IMÁDSÁG
 
A lelkész a gyülekezet felé fordulva mondja. 
Lelkész:
  Keresztény  Gyülekezet! 
N. N.
 és 
N. N.
  testvérünk ma ünnepli 
(
a  héten  ünnepelte
/
a  közelmúltban  ünnepelte
/
a  most  kezdődő  héten 
fogja  ünnepelni
)
  házasságkötésének 
...
-ik  évfordulóját.  Isten  iránti 
hálával jöttek ma közénk, és kérik a gyülekezetet, imádkozzék velük, 
hogy ezután is Isten áldása kísérje életüket. 
 
Lelkész:
  Imádkozzunk! 
A  lelkész  az  oltár  felé  fordulva  mondja  az  alábbi  imádságok 
valamelyikét. 
Teremtő  Istenünk,  gondviselő  Atyánk,  te  bőséggel  adsz  nekünk 
mindenféle  jót,  és  kegyelmed  naponta  megőriz  minket  a  gonosztól: 
kérünk,  add  Szentlelkedet,  hogy  irántunk  való  jóságodat  hitünkkel 
felismerjük, és irgalmadért mindenkor hálát adjunk neked, az Úr Jézus 
Krisztus  által,  aki  veled  és  a  Szentlélekkel  Isten,  él  és  uralkodik 
örökkön örökké. 
Gyülekezet:
 Ámen. 
 
Vagy: 
Istenünk, aki a házastársi közösségben javunkat munkálod, és ezt 
a  két  testvérünket  is  egymáshoz  vezetted,  és  …  esztendőn  át 
egymás  számára  szeretetben  megőrizted:  maradj  velük  és  nyisd 
meg szívüket igéd előtt,  hogy mindenért neked adjanak hálát, és 
background image
Megemlékezés házasságkötésről gyülekezeti istentiszteleten 
69 
 
tőled  kérjenek  erőt  a  még  előttük  álló  évek  feladataihoz, 
terveihez, küzdelmeihez, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a 
Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön örökké. 
Gyülekezet:
 Ámen. 
 
Vagy: 
Mennyei  Atyánk,  aki  gondot  viselsz  az  emberre,  légy  áldott, 
hogy  most  két  szív  adhat  hálát,  amiért  …  esztendővel  ezelőtt 
boldogságban  egyesítetted  őket.  Add,  hogy  az  előttük  levő 
években is odaadó hűséggel szeressék egymást, atyai kezedből 
fogadják  el  nemcsak  a  jót,  hanem  a  megpróbáltatást  is,  hogy 
egykor  az  örökkévalóságban  is  téged  dicsőíthessenek,  az  Úr 
Jézus  Krisztus  által,  aki  veled  és  a  Szentlélekkel  Isten,  él  és 
uralkodik örökkön örökké. 
Gyülekezet: 
Ámen. 
 
Vagy:  
Teremtő  Istenünk,  aki  úgy  alkottad  az  emberi  szívet,  hogy 
szeretet  és  boldogság  után  vágyakozzék,  áldd  meg  … 
esztendeje  házasságban  élő  testvéreinket  és  szenteld  meg 
szívüket,  tedd  mindig  igazzá  hűségüket  és  önfeláldozóvá 
szeretetüket,  hogy  Jézus  Krisztusból,  a  szeretet  forrásából 
ezután is naponta meríthessenek. 
Gyülekezet: 
Ámen. 
 
R
ÖVID IGEHIRDETÉS
 
Lelkész:
  Testvéreim  az  Úrban!  Hallgassátok  meg  azt  a  szentigét,  amit 
megírva találunk... 
 
A lelkész vagy az esketéskor elhangzott igét olvassa fel, vagy más, lehetőleg 
rövid, könnyen megjegyezhető igét. A néhány mondatos igehirdetés után karének 
következhet, vagy a gyülekezet hálaadó énekverset énekelhet.  
 
H
ÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA
 
 
A lelkész kézrátétellel mondja 
A  mindenható  Isten  áldása  legyen  ezután  is  házassági 
szövetségeteken,  hogy  szeretetben  és  békességben  éljetek,  a  hitben 
mindvégig  megálljatok,  egykor  pedig  elvegyétek  az  örök  élet 
koronáját, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. 
 
background image
Megemlékezés házasságkötésről gyülekezeti istentiszteleten 
70 
 
 
A lelkész kézmozdulattal jelzi, hogy a házaspár felállhat, és visszatérhet helyére.  
Az istentisztelet rendjében az oratio oecumenica következik. Ebbe beilleszthető 
az alábbi hálaadó imádságok valamelyike. 
Istenünk,  Atyánk!  Kérünk,  áldd  meg  a  házastársakat,  akik  …  évvel 
ezelőtt  hűséget  fogadtak  egymásnak.  Erősítsd  hitüket  és  növeld 
szeretetüket,  hogy  ezután  is  odaadó  hűséggel  támogassák  egymást. 
Naponta  újítsd  meg  rajtuk  kegyelmedet,  és  ajándékozz  nekik 
boldogságot  családjuk  közösségében.  Légy  velük  bánatukban  és 
örömükben, hogy mindenkor téged dicsőítsenek, az Úr Jézus Krisztus 
által. 
 
vagy: 
Úr  Jézus  Krisztus!  Megígérted,  hogy  híveiddel  maradsz  minden 
napon a világ végezetéig: kérünk, maradj testvéreinkkel, akik … 
évvel  ezelőtt  a  te  nevedben  kezdték  házaséletüket.  Légy  velük 
ezután is szereteteddel, hogy ezután is hűségesen ragaszkodjanak 
egymáshoz, és megértéssel hordozzák egymás gyengéit.  Maradj 
velük  életük  minden  napján,  hogy  mindenkor  hálaadással 
magasztaljanak téged. 
 
vagy: 
Urunk,  Istenünk,  aki  minden  igaz  közösség  teremtője, 
fenntartója  és  megszentelője  vagy:  kérünk,  tartsd  meg 
irgalmadban  …  esztendeje  házasságban  élő  testvéreinket. 
Segítsd  őket,  hogy  mindig  készségesen  cselekedjék 
akaratodat, hűségesen ragaszkodjanak egymáshoz, szeretettel 
osztozzanak  a  terhek  hordozásában,  hálaadással  élvezzék 
munkájuk  gyümölcsét,  és  boldog  családi  közösségben 
magasztaljanak  téged  minden  áldásodért,  az  Úr  Jézus 
Krisztus által.  
 
vagy:                                                                                                                                                                  
Urunk, Istenünk! Áldd meg keresztény testvéreinket, akik 
megtapasztalták,  hogy  nem  jó  egyedül  lenni,  és  …  évvel 
ezelőtt  akaratod  szerint  házasságot  kötöttek.  Szentlelked 
által  adj  nekik  igaz  hitet,  hogy  mindenkor  bízzanak 
benned,  áldozatkész  szeretetet,  hogy  egymás  terhét 
hordozzák, sírig tartó hűséget, hogy egymás mellett jóban-
background image
Megemlékezés házasságkötésről gyülekezeti istentiszteleten 
71 
 
rosszban  továbbra  is  kitartsanak.  Ajándékozd  nekik  az 
üdvösség  élő  reménységét,  hogy  a  szenvedések  idején  is 
kegyelmedre  hagyatkozzanak.  Áldd  meg  otthonukat 
békességgel  és  derűvel,  egykor  pedig  országodban 
részesítsd őket is az örök élet örömében.