339
40. EGYHÁZI ÉPÜLET ÉS FELSZERELÉS
SZENTELÉSE, MEGÁLDÁSA
Az egyházi épületek és felszerelések funkciójuk szerint két csoportba
sorolhatók. Egy részük közvetlen módon istentiszteleti (kultikus, szakrális)
célt szolgál. Ezeket felszenteljük. Ez nem azt jelenti, hogy tárgyi szentséget
kölcsönzünk vagy tulajdonítunk nekik, hanem hogy a szent szolgálatra szánva
(odaszánás = odaszentelés) elkülönítjük őket. A szenteléssel azt a hitünket is
kifejezzük, hogy ezeket az épületeket, ill. tárgyakat nemcsak az egyház, a
gyülekezet fogja használni, hanem maga Isten veszi őket használatába, hogy
segítségükkel jelenlétére emlékeztessen és megváltó művének gyümölcseiben
részesítsen. Más részük nem istentiszteleti, de egyházi célt szolgál, és ezáltal
közvetve lesz Isten szolgálatának eszköze. Ezeket megáldjuk.
Mivel az egyházi épületek és felszerelésük célja az, hogy Isten ügyét
szolgálják, és őrá emlékeztessenek, azért az egyház hitéből és Isten iránti
hálájából fakadó kötelessége, hogy az emberi alkotóerő legjavát adja azokba,
hogy a Krisztus-hittel megszentelt művészet hirdesse Isten dicsőségét.
Gondatlan és művészietlen alkotások méltatlanok Isten ügyéhez. Szentelésre
alkalmatlanná teszik a tárgyakat az olyan feliratok (bevésések, stb.) is,
amelyek feltűnő módon örökítik meg az adományozó vagy az alkotó emlékét:
így azok már nem Istenre és műveire, hanem az emberre és alkotására
emlékeztetnek. A szerényen elhelyezett felirat viszont helyén való, mert
Krisztus gyülekezetének történetéből örökít meg egy részletet.
Minden szentelési cselekmény megtörténtét és lefolyását gyülekezeti
közgyűlésen vagy presbiteri ülésen jegyzőkönyvbe kell foglalni.
A szentelési cselekményeknél a lekció és a szentelési forma rendje és szövege
általában nem hagyható ki, és nem változtatható meg, de a helyzethez
alkalmazható.