background image
XI. temetés
1. A temetés énekes rendje
2. A temetés rövid rendje
3. Megemlékezés temetésről
4. Bűnbánati zsoltárok
5. Igék felolvasásra
6. Temetési imádságok
7. Bevezető igék a sírnál
8. Temetési kollekták
9. Temetési alapigék
background image
background image
Az egyházi temetéssel az egyház arról a szeretetközösségről tanúskodik, amely minden élő és
megholt tagját a Jézus Krisztusban összefűzi. Az egyház osztozik a gyászolók fajdalmában,
részt vesz az elhunyt földi maradványainak eltakarításában, és bizonyságot tesz arról, hogy az
élő Úr Jézus Krisztus az ember reménysége életben és halálban. Az egyház hirdeti és vallja a
temetésnél, hogy bűneink miatt Isten haragjából vettettünk a halál hatalma alá, de Isten sza-
badulást is ad Jézus Krisztus által a bűntől és a haláltól, az ítélettől és a kárhozattól. Az egy-
ház a temetésnél azzal fejezi ki a szeretet közösségét, hogy ezt a bizonyságtételét nem oktató
módon mondja el, hanem maga is elfogadja azt a figyelmeztetést, amelyet Isten a gyülekezet
egyik tagjának halálával ad, és a gyászolókkal együtt maga is megvallja bűneit, és hallgatja Is-
ten igéjének intését és vigasztalását.
Az egyház a temetést lényege szerint mindig egyformán végzi annak a kifejezésére,
hogy nincsen különbség, mindnyájan egyformán bűnösök vagyunk, és a bűn egyetemessé-
gének tudatában mindenkit egyformán Krisztus bűnbocsátó irgalmába ajánl. A temetésnél az
egyház nem ítélkezik sem az élők, sem a megholt felett. Nem azért végzi el a temetési szertar-
tást, hogy ezzel az elhunytat vagy hozzátartozóit megtisztelje, és nem tagadja meg a temetési
szertartást, hogy ezzel az elhunytat megbélyegezze, hozzátartozóit figyelmeztesse, vagy a
gyülekezet tagjait fegyelmezze. A nyilvánvaló bűnben vagy hitetlenségben elhunytakról sem
mond ítéletet, hanem azokat is Isten kegyelmébe ajánlja, jóllehet, bizonyságot tesz arról, hogy
Isten igéje szerint a Krisztusban meghaltak üdvözülnek. emellett a gyülekezetnek tudnia és
éreznie kell, hogy minden tagjának nyilvánvaló bűnéért a gyülekezet maga is felel Isten színe
előtt. ezért éppen az ilyen esetben különösen is indokolt, hogy a gyülekezet ítélkezés helyett
a bűnbánat mélységéből kiáltson Istenhez. Így vesz részt a gyülekezet az öngyilkosságba té-
vedt tagjainak temetésén is. mert egyrészt tudja, hogy aki megáll a kísértésben, az Krisztus
által áll, másrészt az elbukott bukása a gyülekezet veresége is, és többnyire a gyülekezet hité-
nek és szeretetének fogyatékosságáról is tanúskodik.
A halálesetnél rendszerint az a legfájóbb, hogy felelevenedik a bűn és a felelősség tuda-
ta. ez a halál fullánkja. Fáj az a gondolat, hogy elhunyt testvérünk élete bűneivel együtt jóvá-
tehetetlenül lezárult, és fáj az a gondolat is, hogy az ellene vétetteket és mulasztásokat sem le-
het többé jóvátenni vagy pótolni. Különösen érzik ezt az egy családhoz tartozók. Az ember
ezért haláleset alkalmával vágyódik leginkább a bűnbocsánatra. Fontos, hogy ezt megkapja
az igehirdetésből az evangélium által, mert különben könnyen a bűnök leplezésébe vagy elke-
seredésbe fásul.
A halottakért való imádkozást a szentírás nem tiltja, és nem parancsolja. A megholtat
röviden Isten irgalmába ajánljuk, de ezen nem megyünk tovább.
A temetési rend két formája található agendánkban és énekeskönyvünkben: (1) a teme-
tés énekes rendje, amely magába foglalja az énekverses és a liturgikus rendet; (2) a temetés
rövid rendje. mivel a temetés nagyon eltérő feltételek között történik, a gyülekezeti szokások,
a helyi körülmények és az adott időkeretek szerint a gyülekezettel egyetértésben lehet meg-
határozni, mikor melyik rendet és hogyan (énekelve vagy mondva) használjuk. egyházunk
egységének és gyülekezeteink összetartozásának kifejezésére azonban a temetés rendjének ál-
talános menetén és fő szövegein nem változtatunk.
Három lehetőséget feltételez fel agendánk: (1) ha a szertartás két helyen történik: a ra-
vatalnál és a sírnál, (2) ha a szertartás egy helyen történik: a ravatalnál vagy a sírnál, () ha a

background image
szertartás három helyen történik: a ravatalnál, a sírnál és a templomban. A „ravatalnál” a fel-
ravatalozás helyét jelenti, rendszerint az egyházi vagy községi ravatalozót; a felravatalozás ki-
vételesen (hagyományosan) a háznál vagy külön engedéllyel, lelkész temetése esetén, a temp-
lomban történhet. A „ravatalnál” jelenti az urnás temetés kiinduló helyét, a „sírnál” pedig az
urna elhelyezésének vagy a hamvak szétszórásának helyét is.
Ha a szertartás
két helyen történik, közvetlenül alkalmazható a temetés kétféle rendje.
Az igehirdetés a helyi gyakorlat szerint a ravatalnál vagy a sírnál tartható.
Ha a szertartás
egy helyen történik, a következő lehetőségekkel számolunk: (1) a rava-
talnál, ha a temetés más helységben történik; (2) a ravatalnál, ha hamvasztás következik; ()
a sírnál, ha a koporsót vagy urnát egyházi szertartás nélkül helyezték el. ezekben az esetek-
ben a temetés rendjét a megjelölt részek kihagyásával használjuk.
Ha a szertartás
egy helyen történik, de két alkalommal: hamvasztás előtt és után, akkor
a hamvasztás e1őtt a temetési rend első felét („Ravatalnál”), az urna elhelyezésekor pedig
második felét („sírnál”) használjuk.
Ha a szertartás
három helyen történik, akkor: (1) a ravatalnál lerövidíthetjük a rendet a
bevezetésre, kegyelemhirdetésre és imádságra, (2) a sírnál a bevezető igét, a miatyánkot és az
elbocsátást mondjuk, () a templomban az egy helyre összevont rendet használjuk elbocsátás
nélkül (a kegyelemhirdetést múlt időben mondjuk: „miután N. N. testvérünk földi maradvá-
nyait elhelyeztük nyugvóhelyére, Istenhez fordulunk stb.”), de használható a vasárnapi vagy
a mindennapi istentisztelet egyik rendje is a temetés vagy a halottak emlékezete változó szö-
vegeivel, az Agenda XI/–8. és II/8. része szerint.
A temetésnél megtartjuk a közös evangélikus szokásokat a helyzet és a helyi szokások
figyelembevételével. A lelkész a ravatalnál rendszerint a holttest lába felől helyezkedik el, a
menetben közvetlenül a koporsó előtt halad. A koporsót a sírhoz érkezéskor a sírba bocsát-
ják, illetve az urnát helyére teszik. A sírnál a legmostohább körülmények között is elmond-
juk a bevezető igét, a miatyánkot és az elbocsátást. A szertartás után a lelkész kezdi meg a
szokásos háromszori földszórást: ezzel a lelkész és a gyülekezet jelképesen résztvesz elhunyt
tagja földi maradványainak eltakarításában. Krisztushitünk jeléül használhatjuk a temetésnél
a nyeles feszületet.

background image
1. A TeMeTés énekes rendje
A szövegeket a lelkész mondhatja vagy énekelheti.
rAvATAlnál
1. ének vagy karének
2. Bevezetés
LeLKésZ: Az Atya, Fiú, szentlélek nevében.
GYÜLeKeZet: Ámen.
Uram, nyisd meg ajkamat!
GYÜLeKeZet: Hogy hirdesse szám a te dicséretedet!
Áldjuk az Atyát és a Fiút a szentlélekkel együtt!
GYÜLeKeZet: Dicsérjük és magasztaljuk őt örökké. Ámen.
3. Bűnvallás
LeLKésZ:
bűnbánati zsoltárt olvas.
A mélységből kiáltok hozzád, Uram,
Uram, halld meg hangomat!
Ha a bűnöket számon tartod, Uram,
Uram, ki állhat meg előtted?
De nálad van a megbocsátás,
hogy féljenek téged. (1. zsoltár)
más zsoltárok az agenda XI/. részében.
Bűnbánati zsoltárok az énekeskönyvben 2–27. énekszámok alatt.
GYÜLeKeZet: Uram, irgalmazz!
Krisztus, irgalmazz!
Uram, irgalmazz!
vagy:
saját dallam: 2
én Istenem, én bűnös ember, Itt állok szent színed előtt. Bűneim árja, mint
a tenger, Hullámaival elfödött. én Istenem, én Istenem, Könyörülj árva
lelkemen! (2,1)
vagy:
Dallam: Ne szállj perbe énvelem, 12
Ó, töröld el én vétkem, Irgalmas jó Úristen, szent Fiad véréért könyörülj
énrajtam! tebenned van bizalmam. (12;)

background image
vagy:
Dallam: Ó, Krisztus-fő, sok sebbel, 2
Gyötrődik az én lelkem a bűn rabságában. Végy irgalmadba engem, Isten,
erős váram! Nagy bánattal kiöntöm előtted szívemet. Kérlek, Uram, ne vess
meg, Nyújtsd felém kezedet! (1,1)
4. krisztus dicsérete
LeLKésZ: Krisztus üdvözítő munkájáról szóló
igét olvas:
Jézus Krisztus a mi Urunk és megváltónk ezt mondja: Amit nekem ád az
Atya, az énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt semmiképpen ki nem ve-
tem. Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy semmit el ne
veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
(Jn ,7–9)
más igeszakaszok az agenda XI/. részében.
GYÜLeKeZet: Krisztust dicsőítő
énekverset énekel.
saját dallam: 9
Jézus én bizodalmam, Örök életre vezérem, Őbenne van nyugalmam, mert
vele azt mind elérem, Ami itt vigasztalhat, Holtomban boldogíthat. (9,1)
vagy:
Dallam: Jézus én bizodalmam, 9
Jézus él, én is vele! Hol van, halál, nagy hatalmad? Jézus él, sír éjjele Csak új
reggelig takarhat. Ott leszek, hol Uram van: ez az én bizodalmam. (22,1)
vagy:
Dallam: Ó, én bűnös, jaj, mit tegyek, 2
Ó, hogy adhassak hálákat Néked, édes Jézusom, én megváltó Krisztusom,
Ki a halál kapujából Kihoztál, segítségem, Jézus, én reménységem! (7,1)
5. kegyelemhirdetés
LeLKésZ:
Keresztyén Gyülekezet! Gyászoló testvéreim!
Isten, a mi mennyei Atyánk, az élet és halál Ura, megszomorít, de meg is
vigasztal, megaláz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít. múlandóvá
tette életünket bűneink miatt, de egyszülött Fiát is adta, hogy aki hisz
őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

background image
A. Koporsó mellett:
ezért amikor most megállunk N. N. testvérünk koporsója mellett, Istenhez
fordulunk kegyelemért, nála keresünk vigasztalást, útmutatást, reménysé-
get.
B. Urna mellett:
ezért amikor most megállunk N. N. testvérünk hamvai mellett, Istenhez
fordulunk kegyelemért, nála keresünk vigasztalást, útmutatást, reménysé-
get.
6. Igehirdetés
Az igehirdetés a sír mellett is elmondható, a rend 12. pontjánál. Ha a szertartás eGY
HeLYeN történik, akkor a HItVALLÁs következik a rend 1. pontja szerint.
7. Imádság
mindenható örök Isten! te jó vagy minden teremtményedhez, és javunkra
fordítod a szenvedést is. ezért hálát adunk neked testvérünk koporsója/
hamvai mellett, akit elszólítottál ebből a világból. Hálát adunk neked mind-
azért, amit atyai szereteted szerint cselekedtél rajta, minden áldásért, bána-
tért és örömért, minden megpróbáltatásért és vigasztalásért, amivel mega-
jándékoztad őt földi életében. Hálát adunk mindazért a jóért is, amit általa
adtál övéinek. Könyörgünk hozzád elhunyt testvérünkért. Légy hozzá irgal-
mas, és láttasd meg vele örök atyai szeretetedet. Könyörgünk hozzád a gyá-
szolókért. Vigasztald meg őket a te igéddel, hogy teljes szívvel reménykedje-
nek benned. Könyörgünk mindnyájunkért, vond magadhoz szívünket vég-
telén szereteteddel, hogy keressük országodat, cselekedjük igazságát, és bé-
kességgel fogadjuk el tőled keresztünket. Add nekünk szentlelked erejét,
hogy a bűn ellen harcoljunk, a szeretetben növekedjünk, és a hitben megáll-
junk mindvégig, Jézus Krisztusért a mi élő Urunkért és megváltónkért.
Ámen.
más imádságok az agenda XI/. részében.
8. ének vagy karének
9. áldás
Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és
gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Ámen.
7
background image
sírnál
10. ének vagy karének
11. Bevezető ige
Jézus Krisztus a feltámadás és az élet,
aki hisz őbenne, ha meghal is él. (Jn 11,2)
vagy:
tudom, hogy az én megváltóm él,
és utoljára porom felett megáll. (Jób 19,2)
vagy gyermeknél:
Az Úr adta, az Úr vette el.
Áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)
más bevezető igék az agenda XI/7. részében.
12. Igehirdetés
Elmarad, ha a ravatalnál már volt igehirdetés.
13. Hitvallás
Ha a szertartás eGY HeLYeN történik, akkor itt folytatódik a . pont után.
testvéreim az Úrban! Áldjuk és magasztaljuk a szentháromság egy igaz Is-
tent, aki reménységünk életünkben és halálunkban! mondjuk el együtt az
egész keresztyénség hitvallását!
A lelkész és a gyülekezet együtt mondja az
Apostoli hitvallást.
14. Imádság, Miatyánk
temetési
kollektát lehet imádkozni, például:
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, aki győzelmes feltámadásoddal életet, örömöt és üdvös-
séget szereztél: add nekünk kegyelmedet, és vezess minket szentlelkeddel,
egykor pedig támassz fel elhunyt testvéreinkkel együtt az örök életre, aho-
gyan te is feltámadtál, élsz és uralkodol örökkön örökké. Ámen.
más temetési kollekták az agenda XI/8. részében.
Ha a szertartás eGY HeLYeN történik, itt lehet olvasni a rend 7. pontjában közölt
imádságot vagy más temetési imádságot, az agenda XI/. részéből.
8
background image
mondjuk el együtt az Úrtól tanult imádságot!
A lelkész és a gyülekezet együtt mondja a
Miatyánkot.
15. elbocsátás, áldás
ezt mondta az Úr Isten az embernek:
Porból vétettél, porrá kell lenned.
A lelkész
áldásra emelt kézzel folytatja:
A. Sírba temetéskor:
ezért N. N. testvérünk földi maradványait is eltemetjük, hogy porrá legyen,
ami porból vétetett.
B. Ha hamvasztás következik, vagy más községben történik a temetés:
ezért N. N. testvérünk földi maradványait is elbocsátjuk utolsó útjára, hogy
porrá legyen, ami porból vétetett.
C. Urna elhelyezésekor:
ezért N. N. testvérünk hamvait is elhelyezzük nyugvóhelyére, miután porrá
lett, ami porból vétetett.
D. Hamvak szórásakor:
ezért N. N. testvérünk hamvait is visszaadjuk a földnek, miután porrá lett,
ami porból vétetett.
Ezután:
De az élő Úr Jézus Krisztus a mi reménységünk, aki meghalt bűneinkért, és
feltámadt megigazulásunkra.
Az ő irgalmába ajánljuk ezt a testvérünket: bocsássa meg vétkeit, és adjon
neki örök életet. †
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a szentléleknek, miképpen volt kezdet-
ben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.
A
kis glóriát a gyülekezet énekelheti.
A lelkész az
ároni áldást mondja.
16. ének vagy karének
9
background image
2. A TeMeTés rövId rendje
rAvATAlnál
1. ének vagy karének
2. Bevezetés
Az Atya, Fiú, szentlélek nevében. Ámen.
3. Bűnbánati zsoltár
A mélységből kiáltok hozzád, Uram,
Uram, halld meg hangomat!
Ha a bűnöket számon tartod, Uram,
Uram, ki állhat meg előtted?
De nálad van a megbocsátás,
hogy féljenek téged. Ámen. (1. zsoltár)
4. kegyelemhirdetés
Keresztyén Gyülekezet! Gyászoló testvéreim!
Isten, a mi mennyei Atyánk, az élet és halál Ura, megszomorít, de meg is vi-
gasztal, megaláz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít. múlandóvá tet-
te életünket bűneink miatt, de egyszülött Fiát is adta, hogy aki hisz őbenne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
A. Koporsó mellett:
ezért amikor most megállunk N. N. testvérünk koporsója mellett, Istenhez
fordulunk kegyelemért, nála keresünk vigasztalást, útmutatást, reménysé-
get.
B. Urna mellett:
ezért amikor most megállunk N. N. testvérünk hamvai mellett, Istenhez
fordulunk kegyelemért, nála keresünk vigasztalást, útmutatást, reménysé-
get.
5. Igehirdetés
Az igehirdetés a sír mellett is elmondható, a rend 11. pontjánál.
Ha a szertartás eGY HeLYeN történik, akkor a HItVALLÁs következik a
rend 12. pontja szerint.
1
background image
6. Imádság
mindenható örök Isten! te jó vagy minden teremtményedhez, és javunkra
fordítod a szenvedést is. ezért hálát adunk neked testvérünk koporsója/
hamvai mellett, akit elszólítottál ebből a világból. Hálát adunk neked mind-
azért, amit atyai szereteted szerint cselekedtél rajta, minden áldásért, bána-
tért és örömért, minden megpróbáltatásért és vigasztalásért, amivel mega-
jándékoztad őt földi életében. Hálát adunk mindazért a jóért is, amit általa
adtál övéinek. Könyörgünk hozzád elhunyt testvérünkért. Légy hozzá irgal-
mas, és láttasd meg vele örök atyai szeretetedet. Könyörgünk hozzád a gyá-
szolókért. Vigasztald meg őket a te igéddel, hogy teljes szívvel reménykedje-
nek benned. Könyörgünk mindnyájunkért, vond magadhoz szívünket vég-
telén szereteteddel, hogy keressük országodat, cselekedjük igazságát, és bé-
kességgel fogadjuk el tőled keresztünket. Add nekünk szentlelked erejét,
hogy a bűn ellen harcoljunk, a szeretetben növekedjünk, és a hitben megáll-
junk mindvégig, Jézus Krisztusért a mi élő Urunkért és megváltónkért.
Ámen.
más imádságok az agenda XI/. részében.
7. ének vagy karének
8. áldás
Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és
gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Ámen.
sírnál
9. ének vagy karének
10. Bevezető ige
Jézus Krisztus a feltámadás és az élet,
aki hisz őbenne, ha meghal is él. (Jn 11,2)
vagy:
tudom, hogy az én megváltóm él,
és utoljára porom felett megáll. (Jób 19,2)
vagy gyermeknél:
Az Úr adta, az Úr vette el.
Áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)
11
background image
más bevezető igék az agenda XI/7. részében.
11. Igehirdetés
Elmarad, ha a ravatalnál már volt igehirdetés.
12. Hitvallás
Ha a szertartás eGY HeLYeN történik, akkor itt folytatódik az . pont
után.
testvéreim az Úrban!
Áldjuk és magasztaljuk a szentháromság egy igaz Istent, aki reménységünk
éltünkben és halálunkban! mondjuk el együtt az egész keresztyénség hitval-
lását!
A lelkész a gyülekezettel együtt elmondja az
Apostoli hitvallást.
13. Imádság, Miatyánk
temetési
kollektát lehet imádkozni, például:
Örök Isten, irgalmas Atyánk! Add nekünk kegyelmedet, hogy megnyugod-
junk akaratodban, megálljunk mindvégig a hitben, és vigasztalódjunk a fel-
támadás és az örök élet reménységében, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
más temetési kollekták az agenda XI/8. részében.
Ha a szertartás egy helyen történik, itt lehet olvasni a rend . pontjában közölt imád-
ságot vagy más temetési imádságot, az agenda XI/. részéből.
mondjuk el együtt az Úrtól tanult imádságot!
A lelkész és a gyülekezet együtt mondja a
Miatyánkot.
14. elbocsátás, áldás
ezt mondta az Úr Isten az embernek:
Porból vétettél, porrá kell lenned.
A lelkész
áldásra emelt kézzel folytatja:
A. Sírba temetéskor:
ezért N. N. testvérünk földi maradványait is eltemetjük, hogy porrá legyen,
ami porból vétetett.
12
background image
B. Ha hamvasztás következik, vagy más községben történik a temetés:
ezért N. N. testvérünk földi maradványait is elbocsátjuk utolsó útjára, hogy
porrá legyen, ami porból vétetett.
C. Urna elhelyezésekor:
ezért N. N. testvérünk hamvait is elhelyezzük nyugvóhelyére, miután porrá
lett, ami porból vétetett.
D. Hamvak szórásakor:
ezért N. N. testvérünk hamvait is visszaadjuk a földnek, miután porrá lett,
ami porból vétetett.
Ezután:
De az élő Úr Jézus Krisztus a mi reménységünk, aki meghalt bűneinkért, és
feltámadt megigazulásunkra. Az ő irgalmába ajánljuk ezt a testvérünket: bo-
csássa meg vétkeit, és adjon neki örök életet. †
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a szentléleknek, miképpen volt kezdet-
ben most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.
A lelkész az
ároni áldást mondja.
15. ének vagy karének
3. MeGeMlékeZés TeMeTésrŐl
Ha a gyülekezettől távol megholtak hozzátartozói megemlékezést vagy igehirdetést a gyüle-
kezetben kérnek, a lelkész eleget tehet ennek a kérésnek. Az ilyen alkalomra érvényes ugyan-
úgy, mint minden temetési szertartásra, hogy az nem az elhunyt tiszteletére és üdvösségére,
hanem Isten igéjének hallgatására, nevének segítségül hívására és magasztalására történik.
Rendjének kialakítására kétféle lehetőség van: (1) A lelkész a vasárnapi istentiszteleten a hir-
detés keretében emlékezik meg az elhunytról, és utána mond megfelelő imádságot, vagy az
általános könyörgő imádságba foglalja az imádságos megemlékezést. (2) Külön istentisztele-
tet tart igehirdetéssel a temetés egy helyre összevont rendje szerint. A temetési rend szövegén
két helyen kell változtatni: a kegyelem hirdetésénél így: „ezért amikor most N. N. testvérünk-
re emlékezünk, Istenhez fordulunk…”, és az elbocsátásnál így: „ezért N. N. testvérünk földi
maradványait is el kellett temetni, hogy porrá legyen…”
1
background image
4. BűnBánATI ZsolTárok
1.
69. zsoltár
A halál kötelei vettek körül engem,
a pusztulás árja rettent engem.
szabadíts meg, Istenem,
mert elborít az áradat.
te ismered gyengeségemet,
bűneim nincsenek titokban előtted.
Hozzád könyörgök kegyelmi időért,
hallgass meg engem végtelen jóságodért.
2.
90. zsoltár
Istenünk! taníts úgy számlálni napjainkat,
hogy bölcs szívhez jussunk!
Visszatéríted a halandót a porba,
és ezt mondod: „térjetek vissza, embernek fiai!”
Bizony, a te haragod emészt meg minket,
és felgerjedésed miatt pusztulunk el.
mert magad elé vetetted bűneinket,
orcád világossága elé titkolt vétkeinket.
Fordulj felénk, Uram, meddig késel?
szánd meg a te szolgáidat!
3.
6. zsoltár
Hozzád emelem, Uram, lelkemet,
Istenem, benned bízom, ne szégyenüljek meg.
Uram, haragodban ne fenyíts meg engem,
felindulásodban ne ostorozz engem.
Könyörülj rajtam, Uram, mert elcsüggedtem,
gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek csontjaim.
Fordulj felém, Uram, mentsd meg lelkemet,
segíts meg engem a te irgalmadért.
1
background image
4.
25. zsoltár
Hallgasd meg, Uram, imádságomat,
könnyhullatásomra ne légy néma.
emlékezzél meg, Uram, irgalmadról és kegyelmedről,
mert azok öröktől fogva vannak.
tekints nyomorúságomra és gyötrődésemre,
és bocsásd meg minden vétkemet,
Őrizd meg lelkemet, és ments meg engem,
mert te vagy üdvözítő Istenem.
5.
38. zsoltár
Uram, ne fenyíts meg engem haragodban,
felindulásodban ne ostorozz engem.
mert közel vagyok az eleséshez,
és fájdalom gyötör szüntelen.
De megvallom bűnömet,
bánkódom vétkem miatt.
Ne hagyj el, Uram, ne légy távol tőlem,
siess segítségemre, üdvözítő Istenem!
6.
39. zsoltár
Ismertesd meg velem, Uram, életem végét,
hadd tudjam, milyen mulandó vagyok!
Ímé, arasznyivá tetted napjaimat,
és életem ideje semmiség előtted.
Ugyan mit várhatok én még, Uram?
egyedül beléd vetem reménységem!
Hallgasd meg, Uram, imádságomat,
könnyhullatásomra ne légy néma.
1
background image
5. IGék felolvAsásrA
1.
Jn 5,24–26
Jézus ezt mondja: bizony mondom néktek, hogy aki hallja az én igémet, és
hisz abban, aki engem elküldött, annak örök élete van, és nem megy az íté-
letre, hanem átment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom néktek,
hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiá-
nak hangját, és akik meghallják, élni fognak. mert amint az Atyának élete
van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
2.
Jn 5,27–29
Jézus ezt mondja: Az Atya hatalmat adott a Fiúnak az ítélettételre is, mert ő
az emberfia. Ne csodálkozzatok ezen. mert eljön az óra, amelyben minda-
zok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: azok, akik
a jót tették, hogy feltámadjanak az életre, azok pedig, akik a gonoszt csele-
kedték, hogy feltámadjanak az ítéletre.
3.
Jn 6,35–40
Jézus ezt mondja: én vagyok az élet kenyere; aki énhozzám jön, az meg nem
éhezik, és aki hisz bennem, soha meg nem szomjúhozik. mert az az én
Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz
őbenne. é pedig feltámasztom azt, az utolsó napon.
4.
Jn 10,14.15.27.28
Jézus ezt mondja: én vagyok a jó pásztor: én ismerem az enyéimet, és az
enyéim ismernek engem, és én életemet adom a juhokért. Az én juhaim
hallgatnak az én hangomra, és követnek engem. én örök életet adok nekik,
és soha el nem vesznek, és senki nem ragadja ki őket az én kezemből.
5.
Jn 11,21–27
márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én
testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz Istentől, megadja neked.
ezt mondta neki Jézus: Feltámad a te testvéred. Így szólt márta: tudom,
hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. Jézus ezt mondta: én va-
gyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki él, és
hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt? Felelt neki márta: Hiszem,
1
background image
Uram; én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie
a világba.
6.
Jn 14,1–6
Jézus ezt mondja: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és
higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van: ha nem így vol-
na, megmondtam volna nektek. elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. és
ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam
mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. és hogy hová
megyek, azt tudjátok: az utat is tudjátok. monda neki tamás: Uram, nem
tudjuk, hová mégy. Hogyan tudhatnánk az utat? Jézus ezt mondta neki: én
vagyok az út, az igazság és az élet. senki sem mehet az Atyához, hanem csak
énáltalam.
7.
Róm 5,1–5
Pál apostol ezt írja: Ha megigazulunk hit által, békességünk van Istennel a
mi Urunk Jézus Krisztusban. Általa a hitben menetelünk is van ahhoz a ke-
gyelemhez, amelyben állunk, és dicsekedünk is azzal a reménységgel, hogy
részesedünk Isten dicsőségében. De nemcsak ezzel dicsekedünk, hanem
küzdelmeinkkel is, mert tudjuk, hogy a küzdelem állhatatosságot szül, az
állhatatosság megbízhatóságot, a megbízhatóság reménységet. A reménység
pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a szentlé-
lek által, aki adatott nekünk.
8.
Róm 5,8–10
Pál apostol ezt írja: Isten azzal mutatta meg szeretetét irántunk, hogy Krisz-
tus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha pedig már most meg-
igazultunk az ő vére által, sokkal inkább meg is ment majd minket a harag-
tól. mert ha Isten megbékéltetett minket önmagával Fia halála által, amikor
még ellenségei voltunk, akkor sokkal inkább üdvözít is minket az ő élete ál-
tal, miután megbékéltettünk vele.
9.
Róm 14,7–9
Pál apostol ezt írja: Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg
önmagának. ezért ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak ha-
lunk meg, ezért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Azért halt meg,
és támadt fel Krisztus, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.
17
background image
10.
1Kor 15,54–57
Pál apostol ezt írja: Amikor ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik,
és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az ige, amely meg
van írva: elnyelte a halált a győzelem. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol
a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála
az Istennek, aki a győzelmet adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
11.
Kol 1,14–18
Pál apostol ezt írja: Jézus Krisztusban van a mi váltságunk, a mi bűneink bo-
csánata. Ő a láthatatlan Isten képe, minden teremtménynél előbb született,
mert őbenne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a lát-
hatatlanok, minden őáltala és őérte teremtetett. és ő előbb volt mindennél,
és őbenne áll fenn minden. Ő a feje az egyháznak is. Ő a kezdet, az elsőszü-
lött a halottak közül, hogy mindenben ő legyen az első.
12.
Zsid 4,15–16
Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, ha-
nem olyan, aki mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a
bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgal-
mat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, segítségre a maga idején.
13.
1Pt 1,3–8
Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmassága sze-
rint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltá-
madása által, arra az el nem múló szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre,
amely a mennyben van számotokra. titeket az Isten hatalma őriz hit által az
üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvaló legyen.
Akkor majd örvendeztek, noha most kevés ideig, mivel így kellett lennie,
szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek sokkal
becsesebbnek bizonyuljon a veszendő, de tűzben próbált aranynál, és dicsé-
retben, dicsőségben és tisztességben részesüljetek Jézus Krisztus megjelené-
sekor.
14.
1Jn 1,5–7; 2,1–2
János apostol ezt írja: Az Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötét-
ség. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga világosságban van:
akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít
18
background image
minket minden bűntől. ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. Ha
pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus:
mert ő engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész
világ bűnéért is.
15.
Jel 1,8.17.18
én vagyok az Alfa és az Ómega, ezt mondja az Úr, az Isten, aki van, és aki
volt, és aki eljövendő, a mindenható. Ne félj; én vagyok az első és az Utolsó,
és az élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön örökké, és nálam van-
nak a halálnak és a pokolnak kulcsai.
16.
Jel 21,1.3–5
János apostol ezt írja: és láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első
föld elmúlt. és hallottam egy hatalmas hangot, amely így szólt: Íme, Isten sá-
tora az emberekkel van, és velük lakik, és azok az ő népe lesznek, és maga
Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet szemükről, és halál nem lesz töb-
bé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők el-
múltak. és a királyi székben ülő ezt mondta: Íme, én mindent újjá teremtek.
ezt is mondta: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!
17. Gyermeknél
Mt 18,1–3.10
A tanítványok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Ki a legnagyobb a
mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította,
és ezt mondta: „Bizony, mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok
nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a meny-
nyek országába. Vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyet se vessetek meg,
mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyben mindenkor látják
az én mennyei Atyám arcát.”
19
background image
6. TeMeTésI IMádsáGok
1. általános
szent és örök Isten! megrendült szívvel hajtunk térdet és fejet előtted. Utolsó
óránkra emlékeztetsz ezen a helyen. segíts, hogy az élet zajában el ne feled-
kezzünk róla. segíts úgy rendeznünk életünket, úgy végeznünk dolgainkat,
hogy mindig készek legyünk a számadásra. Hálaadással emlékezünk meg
arról, hogy Jézus feltámasztásával megtörted a halál hatalmát, utat nyitottál
a feltámadásra, az örök életre, és erre bennünket el is hívtál. Áldunk téged,
hogy elaludt testvérünket is kiválasztottad magadnak, és elhívtad, hogy
gyermekedként éljen a te egyházad közösségében. Igéddel és szentségeddel
gondot viseltél róla. Jézusunk kegyelmében bízva adjuk át neked. méltass
minket is gyászunkban kegyelmedre, hogy hit által vigasztalást nyerjünk.
Légy áldott, hogy ezt a testvért nekünk adtad, és közöttünk élhetett. Légy ál-
dott mindazokért, akik őt szerették, segítették, neki örömöt és áldást jelen-
tettek. Koporsójánál kérünk: bocsásd meg, ha ellene vétkeztünk, a szeretetet
elmulasztottuk, vagy hálátlanok voltunk iránta. mi is örömest bocsátjuk
meg neki, amit ő vétett ellenünk. te fogadd őt kegyelmedbe, mi pedig áldva
őrizzük emlékezetét szívünkben. Ámen.
2. általános
Urunk, Istenünk! Neked hatalmad van élet és halál fölött, és Ura vagy min-
dennek. sebet ütsz, és meggyógyítasz, sírba viszel, és életre keltesz. te te-
remtetted az embert, és újra magadhoz szólítod híveidet, hogy örök nyugal-
muk legyen nálad. A mulandóság törvénye alá veted teremtményeidet,
egyedül te vagy örök és halhatatlan. Könyörgünk hozzád elhunyt testvérün-
kért: engedd, hogy békességben pihenjen, és támaszd fel új életre azon a na-
pon, amelyen eljössz ígéreted szerint. Ne emlékezzél meg bűneiről, tekints
Krisztus érdemére. Gyógyítsd meg vigasztalásoddal a gyászolók szívét, és
engedd, hogy megálljunk a hitben mindvégig, Jézus Krisztus, a mi Urunk ál-
tal. Ámen.
3. általános
Örök Isten, szerető mennyei Atyánk! meghajlunk mindenható akaratod
előtt, és hálát adunk atyai jóságodért. Hálát adunk irgalmadért és hűsége-
dért, amellyel elhunyt testvérünket vezetted élete útján. Köszönjük, hogy
már a szent keresztségben gyermekeddé fogadtad, és igéddel szüntelenül hí-
2
background image
vogattad egyházad közösségébe. Hálát adunk minden áldásodért is, amellyel
általa gazdagítottad övéit. Kérünk, bocsásd meg vétkeit az Úr Jézus Krisztus
érdeméért, és támaszd fel őt örök dicsőségedre. Könyörgünk azokért, akik
most gyászolnak elköltözése miatt. Őrizd meg hitüket, hogy ragaszkodjanak
az Úr Jézus Krisztushoz, aki feltámadásával legyőzte a halált. erősítsd őket
az örök élet reménységében. Könyörgünk mindnyájunkért. emlékeztess éle-
tünk végére, hogy időnket embertársaink javára használjuk. Növeld hitün-
ket, oltalmazz meg a hirtelen haláltól, és ajándékozz meg üdvösséged örö-
mével, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
4. általános
mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy az örök élet reménységével ajándé-
koztál meg minket. erősíts kegyelmeddel, hogy az elmúlás láttán is megáll-
junk abban a bizonyosságban, hogy sem élet, sem halál el nem választhat a
te szeretetedtől. Óvj meg attól, hogy zúgolódjunk bölcs végzésed ellen. ta-
níts igazi hálára, hogy megköszönjük mindazt a jót és örömöt, amit elköltö-
zött testvérünk által adtál nekünk. engedd, hogy egész eddigi életünket, kö-
zös örömünket, bánatunkat és vétkeinket a te kegyelmedbe tegyük le. Vezess
minket a te utadon, hogy hűségesen töltsük be hivatásunkat, egykor pedig
együtt örvendezzünk színed előtt, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
5. általános
mennyei Atyánk! Hozzád kiáltunk a halál árnyékának völgyéből. Add meg-
értenünk ítéleted szigorúságát és kegyelmed gazdagságát. te nem hagysz el
senkit. Légy közel most hozzánk. erősíts a feltámadás és az örök élet bizo-
nyosságával. A gyász és a halál szorongó félelme terheli szívünket. Ölelj
most magadhoz békességed erejével. Csendesítsd el háborgó szívünk fájdal-
mát. Készíts el minket is földi életünk végére, hogy bizodalmunk legyen az
ítélet napjához. megköszönjük neked annak az életét, akitől most búcsút ve-
szünk. Áldott légy, hogy nekünk adtad, amíg itt a földön élt. Krisztusért kö-
nyörülj rajta, hogy nálad lehessen örökké, és egykor együtt mondhassunk
neked dicsőítő éneket, végtelen kegyelmedért, az Úr Jézus Krisztus által.
Ámen.
21
background image
6. általános
mindenható örök Isten, élet és halál Ura! A te gondolataid nem a mi gondo-
lataink, de mindig bölcs a te végzésed. Adj nekünk hitet, hogy meghajoljunk
előtte. Nálad keresünk menedéket. erősíts, és vigasztalj minket ínségünk-
ben. egyszülött Fiadat adtad értünk csupa szeretetből, hogy örök életünk le-
gyen. Az ő keresztje a mi üdvösségünk és reménységünk. Állítsd ezt mindig
szemünk elé, hogy higgyünk benne, és megálljunk kísértéseinkben. Gyó-
gyítsd meg ezzel a vigasztalással azokat, akik most szeretett családtagjukat
gyászolják. minden értelmet meghaladó békességeddel csendesítsd és őrizd
meg szívünket a Krisztus Jézusban. engedd, hogy mindnyájan elgondolkod-
junk a halál és elmúlás láttán, hogy bölcs szívhez jussunk. taníts kegyelmed-
ből élnünk és akaratodat cselekednünk. Ha pedig eljön utolsó óránk, telje-
sítsd rajtunk ígéretedet, és üdvözíts minket az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
7. általános
mindenható, örök irgalmú Isten! A bűn miatt ítéltél úgy, hogy az embernek
porrá kell lennie. De kegyelmedből szent Fiadat adtad értünk, hogy ne ma-
radjunk a halálban. Az ő ártatlan szenvedéséért és haláláért kérünk: fordulj
irgalmaddal elhunyt testvérünk felé, és részesítsd az örök életben feltá-
madott Urunkért. Add nekünk szentlelkedet, hogy most és mindenkor em-
lékezzünk életünk mulandóságára, és keressük azt, ami örökkévaló. Vezess
minket kegyelmeddel, hogy szent akaratod szerint éljünk, az utolsó napon
pedig minden hívővel együtt feltámadjunk az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
8. általános
Istenünk, Atyánk! Áldunk és magasztalunk téged, hogy Jézus Krisztusban
vigasztalást adsz a halál ellen és reménységet az örök életre. emlékeztess ar-
ra, hogy életünk olyan, mint az eloszló pára és mint a mező virága. taníts
meggondolnunk, és engedd megtalálnunk azt, ami békességünkre és üdvös-
ségünkre van, hogy ítéleted ne találjon készületlenül. erősíts abban a hitben,
hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért is, feltámadt, hogy nekünk is éle-
tünk legyen, ezért akár élünk, akár meghalunk, tied vagyunk. Add, hogy
akaratod cselekvésével harcoljuk meg a hit szép harcát, és ha futásunkat el-
végeztük, elnyerjük az élet koronáját az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
22
background image
9. általános, változó részekkel
mindenható Isten, irgalmas Atyánk, aki az örök élet reménységét adtad
nekünk a mi Urunk és megváltónk, Jézus Krisztus feltámasztása által:
Idős ember:
Hálát adunk neked, hogy elhunyt testvérünket hosszú életén át hor-
doztad és vezetted hűségeddel és irgalmaddal. Hálát adunk sokféle
testi és lelki ajándékodért, amellyel őt és rajta keresztül övéit megáldot-
tad. Adj neki nyugalmat örök országodban, és vigasztald meg a gyászo-
lókat.
Keresztyén élet:
Hálát adunk neked, hogy elhunyt testvérünket már a keresztségben
gyermekeddé fogadtad, igéd által vezetted és megtartottad a hitben, Jé-
zus Krisztusnál. Hálát adunk, hogy hitével és szeretetével világított kö-
zöttünk. Add meg neki kegyelmesen, hogy amit addig reménykedve
hitt, azt most boldogan lássa. Vigasztald szentlelkeddel az érte szomor-
kodókat.
Keresztyén módon hordozott szenvedés:
Hálát adunk neked, hogy elhunyt testvérünknek erőt és türelmet adtál
a szenvedés idején, és az örök élet világosságával vigasztaltad a kereszt
alatt. Kérünk, légy hozzá irgalmas, és adj neki örök örömöt a te orszá-
godban. Vigasztald meg a gyászolókat, és add, hogy mi is engedelme-
sen felvegyük, és türelemmel hordozzuk keresztünket.
Édesatya
Hálát adunk neked irgalmadért és hűségedért, amellyel elhunyt testvé-
rünket körülvetted életében. Hálát adunk azért a szeretetért, és atyai
jóságért, amelyben általa részesítetted övéit. Irgalmadba ajánljuk őt:
add neki örök békességedet, Jézus Krisztus érdeméért. Vigasztald meg
a gyászolókat. támogasd kegyelmeddel a magára maradt hitvestársat.
Légy gondviselője az árváknak. Add meg nekünk azt a bizonyosságot,
hogy atyánk vagy, ha most nem is értjük meg végzésedet.
2
background image
Édesanya:
Hálát adunk neked irgalmadért és hűségedért, amellyel elhunyt testvé-
rünket vezetted élete útján. Hálát adunk a szeretet melegéért, amelyet
általa ajándékoztál övéinek. Irgalmadba ajánljuk őt: add neki örök or-
szágod örömét. Akiket pedig elhagyott most, azokat vedd atyai oltal-
madba. Vigasztald meg őket, ahogyan az anya vigasztalja gyermekét.
tedd közöttünk áldottá emlékét.
Ifjú, hajadon
Hálát adunk szeretetedért, amellyel elhunyt fiatal testvérünket élete el-
ső pillanatától vezetted. Hálát adunk azokért a képességekért, amelyek-
kel megáldottad őt, és amelyekkel övéiben reménységet ébresztettél.
Nincs más vigasztalásunk, csak a te atyai jóságod. Benned bízva ajánl-
juk őt irgalmadba. Bocsásd meg vétkeit, és részesítsd az örök élet örö-
mében. Adj vigasztalást és megnyugvást a gyászolóknak.
Hirtelen halál:
Könyörgünk hozzád testvérünkért, akit hirtelen halállal szólítottál el
közülünk. Könyörülj rajta az Úr Jézus Krisztusért. Bocsásd meg vétke-
it, és támaszd fel őt az örök életre a te nagy napodon. Vigasztald a gyá-
szolókat. segíts elhordozniuk ezt a keresztet, ha most nem is értik atyai
szándékodat.
Elborult elméjű:
Hálát adunk neked, hogy testvérünket kiemelted az elesett testből, és
megszabadítottad a homálytól, amely elborította lelkét. Kegyelmedbe
ajánljuk őt: engedd, hogy lássa örök világosságodat. Kegyelmeddel vi-
gasztald az élőket is, és éreztesd velük atyai jóságodat.
Befejezés:
taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk, és en-
gedd, hogy megálljunk a hitben mindvégig, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
10. Idős ember
élet és halál Ura, jóságos mennyei Atyánk! Fájdalomtól sebzett szívvel és
könnyek között is hálát adunk neked ennél a koporsónál, hogy elpihent test-
vérünket idős koráig hordoztad. Hálát adunk neked az örömökért és ered-
2
background image
ményekért, amelyekkel földi életét meggazdagítottad. Hálát adunk neked a
szenvedésekért és nehézségekért is, amelyekkel munkálkodtál szívén. ma-
gasztalunk téged minden áldásért, amelyet reá árasztottál; és minden áldá-
sért, amelyet rajta keresztül nekünk juttattál. szent Fiad érdeméért adj neki
békességet, üdvösséget. A te kezedbe ajánljuk a gyászolókat is. Vigasztald
meg őket azzal a hittel, hogy szent Fiad a feltámadás és az élet, aki hisz ben-
ne, ha meghal is él. taníts úgy számlálnunk napjainkat, hogy bölcs szívhez
jussunk. Add, hogy már e földön az örökkévalóságnak éljünk, egykor pedig
egyesíts mindnyájunkat a te színed előtt szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisz-
tus által. Ámen.
11. Idős ember
mindenható Isten, irgalmas Atyánk! Hálát adunk, hogy ezt a testvérünket,
megfáradt gyermekedet megszabadítottad az élet terheitől. Kérünk, légy
hozzá irgalmas, és vidd be őt a te nyugodalmadba. Add, hogy mi is nálad ke-
ressünk erőt, vigasztalást és megnyugvást. erősíts azzal a reménységgel,
hogy tenálad nem lesz már többé fájdalom, gyász és jajkiáltás. Újíts meg
minket szentlelkeddel, hogy eljussunk örök országodba, az Úr Jézus Krisz-
tusért. Ámen.
12. édesatya
életnek Ura, Istenünk! Áldott légy, hogy a megsebzett szívek fájdalma és a
koporsó némasága felett is van üzenete igédnek. Köszönjük a vigasztalás
szavát és az életnek beszédét. Valljuk, hogy nagyon rászorultunk. Azok is,
akik közel állunk az elhunythoz, de azok is, akik együtt sírunk a sírókkal, és
közben a magunk földi életének mulandóságára gondolunk. erősíts, hogy
tudjunk inkább hálát adni neked azért, amit a lezárult földi élet szeretetében
kaptunk, mint sírni azon, amit benne elvesztettünk. Légy áldott testvérünk
életének minden ajándékáért: a hitvesi hűségért, az édesatyai gondoskodá-
sért és útmutatásért. engedd, hogy életének minden szolgálata drága örök-
ség legyen szerettei javára. Vigasztaljon mindnyájunkat a te kegyelmed. Kü-
lönösen most ne engedd felednünk, hogy a Jézus Krisztus által Atyánk vagy,
aki gyermekeidet soha el nem hagyod. Növeld hitünket szent Fiadban, aki
kereszthalálával megváltott minket a bűn hatalmától. erősítsd reménysé-
günket, hogy halál feletti győzelmének is részesei leszünk örök országod di-
csőségében. Krisztusért fogadd magadhoz e testvérünket is, akit most elbo-
csátunk békességben. Ámen.
2
background image
13. édesanya, nagyanya
élet és halál Ura, jóságos Istenünk! Áldunk téged az édesanyáért: szerető
szívéért, amellyel életre nevelt, és indításokat adott nekünk.
Áldunk a nagyanyáért, aki felvette unokái gondját, a szülők helyett
helytállt, és szeretetének melegéből naponként gazdagon ajándékozott
családjának.
Áldunk azért a lelki örökségért, amelyet hátrahagyott, és amely erőforrásul
szolgál a mindennapok küzdelmében. Kérünk, légy hozzá irgalmas: fogadd
be örökkévaló szeretetedbe és nyugodalmadba. Áldd meg a gyászolókat és
vigasztald meg őket a viszontlátás boldog reménységével. Ő elment, mi még
útban vagyunk. Áldd meg vándorlásunkat, ahogyan az övét is megáldottad.
Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.
14. édesanya
mindenható Isten, mennyei Atyánk! tudjuk, hogy te tartod kezedben éle-
tünket, és mindig javunkat munkálod. mégis mélységes szomorúsággal ál-
lunk a koporsó mellett az elárvult családdal. te állítottad őt férje mellé segí-
tőtársul, és te indítottad szívét anyai szeretetre gyermekei iránt. Napról nap-
ra áldottad a családi otthont általa. Könnyek között is hálát adunk jóságo-
dért. Kérünk, éreztesd jóságodat és segítségedet a gyászoló családdal, hogy
amit most nem értenek, azt elfogadják tetőled, és vallják, hogy mind jó az,
amit te cselekszel. Vezesd őket a te utadon, és engedd, hogy akiket most el-
választott a halál, azokat egyesítse kegyelmed a te színed előtt, az Úr Jézus
Krisztusért. Ámen.
15. Ifjú, hajadon
Urunk, Istenünk! szívünket elszorítja a fájdalom, és amikor erre a koporsó-
ra nézünk, nem találunk vigasztalást. miért kellett félbeszakadnia ennek a
fiatal életnek? miért tört ketté a szülői szív reménysége? eléd visszük most
fájó kérdéseinket. Ne engedd, hogy azokból lázadás legyen ellened és vád
embertársaink ellen. mutasd meg, hogy túlnézhetünk ezen a koporsón, te-
reád, aki nemcsak eddig voltál e fiatal testvérünk szerető mennyei Atyja, ha-
nem a halálban is az maradsz. A keresztségben magadévá fogadtad, a kon-
firmációban szentlelkeddel erősítetted, az úrvacsorában bűnbocsánattal
ajándékoztad meg, igédben útmutatást adtál neki az örök életre. mindezt az
Úr Jézus Krisztus által adtad, aki érte is meghalt és feltámadt. Bizodalmas
reménységünk, hogy munkád nem veszett kárba rajta, és fiatal testvérünk
2
background image
kegyelemből célhoz ért. Legyen ez vigasztalás most a szülők és testvérek
sebzett szívének, és legyen ez mindnyájunk számára mennyei célunk felé ve-
zető erő. Hozzá pedig légy irgalmas, és részesítsd az igazak feltámadásában,
Jézusunk érdeméért. Ámen.
16. Ifjú, hajadon
mindenható Isten, mennyei Atyánk! Vigasztald meg szentlelkeddel azokat,
akiknek szívét mélységes fájdalommal tölti el fiatal testvérünk korai halála.
Légy irgalmas hozzájuk és elhunyt testvérünkhöz. emlékeztess mindnyá-
junkat életünk mulandóságára. szereteteddel vonj minket magadhoz, hogy
ne magunknak éljünk, hanem annak, aki értünk a világra jött, szenvedett,
meghalt, és feltámadt, hogy örök életünk legyen általa, aki veled és a szent-
lélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.
17. Ifjú, hajadon
Istenünk! Nagy szomorúsággal, nehéz szívvel kísérjük utolsó útjára fiatal
testvérünk földi maradványait. eltemetjük benne szülei sok-sok örömét és
reménységét. De meghajlunk végzésed előtt. szomorúságunkban is áldunk
mindazért, ami a te áldásod volt drága halottunk életében. Köszönünk min-
den örömöt, amit általa adtál övéinek. Kérünk, enyhítsd vigasztalásoddal a
gyászolók fájdalmát. Láttasd meg velünk, hogy javunkat akarod most is. en-
gedd, hogy a veszteség is közelebb vonja őket tehozzád. Nekünk is adj bölcs
szívet, hogy kerüljük a bűnt, keressük azt, ami összeköt minket veled és egy-
mással, hogy egykor szeretteinkkel együtt ott álljunk üdvbe öltözötten a te
színed előtt, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
18. Gyermek
Urunk, hatalmas Istenünk! magasztalunk a hitért és reménységért, amellyel
könnyeink közül is reád tekinthetünk. te ajándékoztál életet e gyermeknek,
és te boldogítottad vele a szülők szívét. te voltál az, aki őt a szent keresztség-
ben gyermekeddé fogadtad, hogy az örökkévalóságban is tied legyen, és üd-
vözítő kegyelmedért téged örökké dicsőítsen. ezzel a hittel és reménységgel
válunk meg kis testvérünktől, és kérünk számára örök nyugodalmat tenálad.
Könyörgünk a gyászolókért is. Kegyelmed vigaszával maradj közel hozzá-
juk. Gyógyítsd fájó szívüket, oszlasd gyászuk sötétjét. Könyörgünk mind-
annyiunkért. tedd világossá előttünk az örök boldogságra vivő utat. Adj hi-
tünknek győzelmet a kísértéseken, hogy ne szakadjunk el tőled és megváltó
27
background image
Urunktól, hanem akaratodnak engedelmeskedve, téged dicsőítve érjünk el
boldog végünkig, a mi Urunk Jézus Krisztusért. Ámen.
19. Gyermek
Úr Jézus Krisztus! Nagy szeretettel ölelted magadhoz a gyermekeket, és
megáldottad őket. szomorú a mi lelkünk, hogy ilyen hamar visszavetted azt,
akit reánk bíztál. Nehéz elfogadnunk végzésedet. segíts szentlelkeddel, és
erősítsd hitünket, hogy megbékélt szívvel hajoljunk meg akaratod előtt, ha
nem is értjük szándékaidat. Köszönjük, hogy a szent keresztségben gyerme-
keddé fogadtad, és az örök üdvösség részesévé tetted. Köszönjük azt az örö-
möt, amellyel benne megajándékoztál. Köszönjük drága emlékét is. engedd,
hogy megtérjünk, és úgy fogadjuk kegyelmedet, mint gyermekek, és bejus-
sunk örök országodba a te végtelen szeretetedért. Ámen.
20. Gyermek
mennyei Atyánk! A gyászoló családdal együtt keressük irgalmadat. Látod a
szülők fájdalmát: kinek panaszolnák, ha nem neked, a vigasztalás Istenének.
ezért reád tekintünk, és kérünk, mutasd meg nekik szeretetedet, hogy biza-
lommal tekintsenek reád. Adj nekünk és minden szülőnek bölcsességet,
hogy a te neved félelmében neveljük gyermekeinket, és egykor elmondhas-
suk színed előtt: Íme, egy sem veszett el azok közül, akiket reánk bíztál.
Hallgass meg minket, és könyörülj rajtunk az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
21. Gyermek
élet és halál Ura, Jézusunk! Kicsiny koporsót hoztunk ide, de sokszorosan
nehezebb a teher, amellyel megrakottan állunk előtted. Add, hogy megnyu-
godjunk akaratodban. Vedd irgalmadba kicsiny testvérünket. Őrködj síri ál-
ma felett, és cselekedjél vele kegyelmesen a feltámadáskor. Adj erőt és feltá-
madásodba vetett rendíthetetlen hitet, hogy most és mindenkor megvigasz-
talódjunk általad, aki élsz és uralkodol örökkön örökké. Ámen.
22. Gyermek, halva született
mindenható örök Isten! Visszavetted e gyermek életét, mielőtt megláthatta
volna ezt a világot. Add nekünk szentlelkedet, hogy atyai jóságodba vetett
hittel hajoljunk meg akaratod és végzésed előtt, bár nem értjük szándékai-
dat. Add, hogy ez a megpróbáltatás is áldássá legyen a gyászolók életében.
Oltalmazd kegyelmesen a családot, add vissza az anya erejét és bizakodó re-
28
background image
ménységét. emlékeztess életünk múlására, hogy felkészüljünk az örök élet-
re, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
23. Hosszú szenvedés
Urunk, Istenünk! meghajolunk szent akaratod előtt, amikor szeretettel bú-
csúzunk hosszú szenvedéssel meglátogatott testvérünktől. Köszönjük szere-
tetedet, amellyel vele voltál gyermekkorától fogva. életében ezerszer megál-
dottad. Köszönjük, hogy nehéz szenvedésében is mellette voltál, hívogattad,
vigasztaltad, erősítetted. Köszönjük, hogy általa minket is áldásban részesí-
tettél, hogy szenvedésével minket is neveltél. Légy hozzá most is kegyelmes,
add neki üdvösséged örömét és békességét. Fordítsd tekintetünket az utolsó
számadás és az örök élet felé. Bocsásd meg, ha türelmetlenek voltunk és
szeretetünk kevésnek bizonyult. Vigasztalj minket kegyelmeddel, és vezess
azon az úton, amely az örök életre visz, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
24. Hirtelen halál
élet és halál Ura! Íme, arasznyivá tetted napjainkat, és életünk, mint a sem-
mi teelőtted. megrendült szívvel állunk hirtelen elhunyt testvérünk kopor-
sója mellett. Könyörgünk, vigasztald meg a gyászolókat úgy, ahogyan csak
te tudsz vigasztalni. Adj nekik békességet és nyugalmat. Adj nekik erőt és re-
ménységet, hogy tudjanak előre nézni. Vezesd el őket arra a hitre, hogy min-
den javukra van azoknak, akik szeretnek téged. Könyörgünk önmagunkért
is. testvérünk hirtelen halála legyen figyelmeztetésül számunkra. Láttasd
meg velünk, hogy életünk ideje kezedben van. engedd, hogy keressük a ma-
radandót, az örök élet beszédét. támogass, hogy azt ne csak hallgassuk, ha-
nem életünkben kövessük. tégy minket magadévá, hogy bizodalommal te-
gyük le életünket a te kezedbe, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
25. szerencsétlenség
mindenható Isten, élet és halál Ura! tudjuk, hogy életünk ideje a te kezed-
ben van, mégis megrendülve állunk szerencsétlenül járt testvérünk ravatala
mellett. Nem értjük, miért kellett ilyen hirtelen eltávoznia, gondot és bána-
tot hagyva maga után. Fájdalmunkban reád tekintünk, aki vigasztaló sza-
vaddal minden elesettségünkből fel tudsz emelni. Köszönjük, hogy vigaszta-
lást meríthetünk abból a bizonyosságból, hogy akik téged szeretnek, azok-
nak minden a javukra van. Köszönjük, hogy ebben a szerencsétlenségben is
megfoghatjuk kezedet, amely gyászon és fájdalmon keresztül is az örök üd-
29
background image
vösség felé vezeti azokat, akik hisznek benned. Reád bízzuk elköltözött test-
vérünket, és kérünk, légy az ittmaradottak vigasztalója. töltsd meg szívün-
ket a feltámadás reménységével, és vezess mindnyájunkat örök életre.
Ámen.
26. Gyilkosság
Istenünk, Atyánk! Csendesen meghajlunk előtted, és könyörgünk hozzád az
áldozatért. tekints kegyelmesen eddig lefolyt életére, bocsásd meg minden
bűnét, és támaszd fel őt Krisztusért az örök életre. Könyörgünk hozzád sze-
retteiért és mindazokért, akik most megdöbbenten gyászolnak. Vigasztald
meg őket a te szereteteddel, amelytől a halál sem szakíthat el. Könyörgünk
hozzád azért az emberért is, aki ezt az életet kioltotta. te látsz lelke mélyére,
te vezesd el vétke megismerésére és irgalmad megtalálására. Irgalmazz
mindnyájunknak! Ámen.
27. Tisztázatlan körülmények
szent és örök Isten! megrendülten állunk a bizonytalanság kérdőjelei előtt,
de te hatalmas vagy: mindent kezedben tartasz, és mindent javunkra fordít-
hatsz. ezért benned bízunk. egészen reád bízzuk elhunyt testvérünket, és
könyörgünk, légy hozzá irgalmas. Állj kegyelmeddel a gyászolók mellé.
szentlelkeddel indíts minket igaz bűnbánatra, hogy félelemmel és rettegés-
sel keressük üdvösségünket. életünk kísértései között védj meg a kétségbe-
eséstől. tarts meg minket abban a hitben, hogy nem kísértesz erőnkön felül.
engedd, hogy hitben éljünk, és reménységgel haljunk meg, az Úr Jézus
Krisztusért. Ámen.
28. öngyilkos
mennyei Atyánk! tied az igazság és az ítélet, mienk a szomorúság és a fájda-
lom, mert szegénynek bizonyultunk szeretetben, megértésben és türelem-
ben, és egymás terhének hordozásában. Itt állunk tehetetlenül bűneink sú-
lya alatt, és nem változtathatjuk meg azt, ami történt. De irgalmad kinyúj-
tott kezébe kapaszkodunk, és kérve kérünk: tekints az ember gyengeségére,
arra, hogy nélküled elveszünk. tekints Jézus Krisztus szenvedésére, és őéret-
te emelj fel megalázottságunkból. Könyörgünk testvérünkért. Légy kegyel-
mes hozzá, akinek szívét te ismered legjobban. Ne szállj perbe vele, hiszen
egy élő sem igaz előtted. Vigasztalásért és erőért könyörgünk hozzád gyá-
szoló testvéreink számára. Növeld bennünk a felelősség érzését, hogy meg-

background image
értéssel és testvéri szeretettel támogassuk egymást, győzelmesen harcoljuk
meg együtt a hit harcát, és boldogan dicsérjünk téged együtt a te nagy irgal-
madért, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
29. lelkész
Uram! te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre. mielőtt he-
gyek lettek, föld és világ formáltatott, öröktől fogva mindörökre vagy te, Is-
ten. te téríted vissza a halandót a porba, és te mondod: térjetek vissza, em-
berek oda. te hívtad vissza közülünk e testvérünket is. Hálát adunk neked
földi életéért, elvégzett szolgálatáért. elhangzott igehirdetéseit áldd meg a
gyülekezetben, élete példáját tedd hatékonnyá közöttünk. Hálát adunk Jézus
Krisztus bűnbocsánatáért, amelyben ő is részesülhetett. A feltámadás élő re-
ménységéért, amelyről koporsója felett is bizonyságot tehetünk. Hálát
adunk az üdvösség vigasztalásáért, amelyre mindnyájan rászorulunk. Ál-
dunk téged, hogy váltod a munkásokat, de folytatod a munkát. Legyen gon-
dod a pásztor nélkül maradt gyülekezetre. Könyörülj egyházadon, mind-
nyájunkon a Krisztusért. Ámen.
30. egyházi tisztségviselő
Urunk és Atyánk! taníts minket meghajolnunk szent akaratod előtt, ha azt
most nem is értjük. Add meg nekünk, hogy a félbemaradt munka és az üres
hely láttán is áldani tudjunk téged. Köszönjük mindazt, amit elköltözött
testvérünk életével egyházunk javára munkáltál. Add munkájára, emlékére
áldásodat. Őt magát kegyelmedbe ajánljuk. Légy hozzá irgalmas, és takard
be üdvözítő kegyelmeddel Krisztus Urunk érdeméért. Könyörgünk hozzád
szeretteiért is. Légy velük vigasztaló és megvilágosító szentlelkeddel. Add
meg nekik a bizonyosságot, hogy testvérünk elérte élete célját, lelke üdvös-
ségét. magunkért is könyörgünk hozzád, segíts meg minket a győzelmes ke-
resztyén élet útján, hogy gyülekezeted maradjunk, és elnyerjük az üdvössé-
get, amelyet azoknak készítettél, akik mindvégig hisznek benned. Irgalmazz
nékünk, és hallgass meg minket Jézus Krisztus Urunk érdeméért. Ámen.
1
background image
7. BeveZeTŐ IGék A sírnál
1.
Zsolt 103,13
Ahogyan az atya könyörül az ő fiain,
úgy könyörül az Úr az őt félőkön.
2.
Róm 14,8
Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg: ezért akár
élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
3.
Zsolt 124,8
A mi segítségünk az Úr nevében van,
aki teremtette a mennyet és a földet.
4.
JerSir 3,22
Az Úr kegyelme az, hogy még nincsen végünk,
mert nem fogyatkozott meg az ő irgalma.
5.
Zsolt 46,2
Isten a mi oltalmunk és erősségünk,
igen bizonyos segítség a nyomorúságban.
8. TeMeTésI kollekTák
1. általános
mindenható Isten! Hálát adunk, hogy elküldted a világba az örök világossá-
got. engedd, hogy mindig az ő fényében járjunk, mint a világosság gyer-
mekei, és bejussunk örök dicsőségedbe, őáltala, aki veled és a szentlélekkel
él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.
2. általános
Irgalmas Isten! egyszülött Fiadat nem kímélted, hanem halálra adtad ér-
tünk, és feltámasztottad megigazulásunkra. Kérünk, add szentlelkedet,
hogy kegyelmedben sohase kételkedjünk, hitünkben meg ne inogjunk. Ha
pedig elhozod végső óránkat, a feltámadás reménységével tegyük életünket
a te kezedbe, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.
2
background image
3. általános
Urunk, Istenünk! Áldunk, és magasztalunk, hogy élő reménységre hívtál el
minket Krisztus Urunk halálból való feltámasztása által. Áldunk, és magasz-
talunk, hogy ezzel a reménységgel tehetjük sírba ezt a koporsót. Kérünk,
tarts meg minket ebben a reménységben most és halálunk óráján. Ámen.
4. általános
Atyánk! te tudod megmérni a koporsót körülállók fájdalmát, te ajándékoz-
tad meg őket azzal, akit most elszólítottál közülük. A halál árnyékának völ-
gyében áldunk a kézért, amellyel tartasz, az igéért, amellyel utat mutatsz.
Add, hogy itt minden sóhaj neked tetsző imádsággá váljék. tégy mindnyá-
junkat sajátoddá, hogy amikor eljön a mi földi vándorlásunk vége, nálad le-
hessünk örökké. Ámen.
5. általános
szerető mennyei Atyánk! Fáj nekünk, hogy ami porból lett, porrá lesz újra.
Hitünkkel téged keresünk, hogy fájdalmunkra vigasztalást találjunk. tápláld
reménységünket, hogy a benned hívőkön nem örökre vesz erőt az enyészet.
Kérünk, elevenítsd meg őt újjáteremtő hatalmaddal a feltámadás nagy nap-
ján. mindannyiunknak pedig adj bölcs szívet, hogy felkészülve találjon ha-
lálunk órája Jézus Krisztus érdeméért. Ámen.
6. Gyermek
mindenható örök Isten, aki ezt a gyermeket magadhoz vetted: kérünk, éb-
ressz szívünkben hitet, hogy meghajoljunk hatalmas kezed alatt, meglássuk
végzésedben is atyai jóságodat és bölcsességedet, engedelmeskedjünk akara-
todnak, és így felkészüljünk az örök életre, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
7. sírnál
mennyei Atyánk! szomorú a mi szívünk, ha arra gondolunk, hogy elhunyt
testvérünket nem látjuk többé ebben az életben. Azt kérjük most tőled, hogy
a sír és a koporsó reménytelenségénél legyen erősebb a te reménységet éb-
resztő evangéliumod. Hisszük, hogy életünkben és halálunkban tied va-
gyunk. Add, hogy ebben a reménységben legyünk elhunyt testvérünk felől
is. szentlelked vigasztaljon minden itt maradót ezzel a reménységgel, és in-
dítson hitre mindnyájunkat, hogy halálunk óráján ilyen bizodalomban áll-

background image
junk, az utolsó napon örök életre támadjunk fel, és veled együtt örökké él-
jünk. Ámen.
8. sírnál
Istenünk! Atyánk a Jézus Krisztusban! minden koporsó és sír bizonysága
bűneinknek és igazságos ítéletednek. Beismerjük, és megvalljuk, hogy bű-
neink miatt méltán sújtasz bennünket halállal, nemcsak azt érdemeljük,
hogy visszaparancsolj a porba, hanem azt is, hogy örökre elvess magadtól.
megalázkodunk kezed alatt, és mégis hozzád menekülünk. Jézus Krisztus
által bűnbocsánatot és örök életet adtál nekünk! Add nekünk szentlelkedet,
hogy kegyelmedben igazán higgyünk, a feltámadás boldog reménységével
éljünk, ennek erejével minden bánatban vigasztalást nyerjünk, utolsó
óránkban békességben haljunk meg, és a feltámadás nagy napján örök di-
csőségre támadjunk fel az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a szentlélekkel
él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.
9. TeMeTésI AlApIGék
Lásd a zsoltárokat, az igeszakaszokat és a bevezető igéket is az előző pontokban!
álTAlános
Józs 2,11: Nagyon vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek az Urat, a ti Is-
teneteket!
Józs 2,1: Íme, én ma elmegyek minden földi ember útján: ismerjétek el
teljes szívetekkel és teljes lelketekkel, hogy egyetlen szó sem veszett el mind-
azokból a jó ígéretekből, amelyeket az Úr, a ti Istenetek ígért nektek.
Zsolt 1,: A te kezedbe ajánlom lelkemet: te váltasz meg engem, Uram, igaz
Isten!
Zsolt 1,1: életem ideje kezedben van, Istenem.
Zsolt 2,12: miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Is-
tenben, mert még magasztalom őt, szabadító Istenemet!
Zsolt ,1: Kimentetted életemet a halálból, lábamat is az elbotlásból, hogy
Isten színe előtt járjak az élet világosságában.
Zsolt 2,2: Csak Istenben nyugszik meg lelkem, tőle van az én szabadulá-
som.

background image
Zsolt 8,21: Isten a mi szabadító Istenünk. Az Úr, a mi Urunk kiment min-
ket a halálból.
Zsolt 9,1: Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 1,.: Az Úr megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden
betegségedet, megváltja életedet a halálból, kegyelemmel és irgalommal ko-
ronáz meg téged.
Zsolt 11,8.9: megmentetted lelkemet a haláltól, szememet a könnyhullatás-
tól, lábamat az elbotlástól. ezért az Úr színe előtt fogok járni az élők földjén.
ézs 1,1: Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Iste-
ned: megerősítlek, sőt megsegítlek, és igazságom erejével támogatlak.
ézs ,1: A hegyek megmozdulnak, és a halmok megrendülnek: de az én
irgalmasságom nem mozdul tőled, és békességem szövetsége nem rendül
meg – így szól az Úr, aki könyörül rajtad.
ézs ,1: Haragomban megvertelek, de kegyelemből megkönyörülök raj-
tad.
ézs ,19: Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít
neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed.
Jer 1,: Örök szeretettel szerettelek téged, azért maradtam irántad hűséges.
Dán 12,2.: sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felébrednek,
némelyek örök életre, némelyek gyalázatra. Az értelmesek pedig fénylenek,
mint a fényes ég, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, örök-
kön örökké.
mt 7,1.1: menjetek be a szoros kapun. mert szoros az a kapu, és keskeny
az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.
mt 11,28.29: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg
vagyok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek fel az én igámat,
és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd vagyok és alázatos szívű, és meg-
nyugvást találtok lelketeknek.
mt 22,2: Isten nem a holtak, hanem az élők Istene.
Lk 2,2.: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban.
és felelt neki Jézus: Bizony, mondom néked: ma velem leszel a paradicsom-
ban.
Lk 2,: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.
Jn ,1: Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki
hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Jn ; : Aki hisz az Isten Fiában, annak örök élete van.

background image
Jn 1,19: még egy kevés idő, és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok
engem: mert én élek, és ti is élni fogtok.
Jn 17,2: Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legye-
nek, ahol én vagyok, hogy meglássák az én dicsőségemet, amelyet nekem
adtál, mert szerettél engem a világ kezdete előtt.
ApCsel ,12: Nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem adatott az em-
berek között az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.
ApCsel 17,1: Isten parancsolja minden embernek mindenütt, hogy térje-
nek meg, mert meghatározott egy napot, amelyen meg fogja ítélni a föld ke-
rekségét.
Róm 8,1: Nincs most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a
Krisztus Jézusban vannak.
Róm 8,28: tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra
van.
Róm 8,1.2: mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Aki az ő tulajdon Fiát sem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogy-
ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent.
Róm 1,11: Az Írás ezt mondja: senki nem szégyenül meg, aki őbenne hisz.
Róm 1,1: Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.
Róm 1,7–9: Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg ön-
magának. mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk
meg. ezért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Azért halt meg, és
támadt fel Krisztus, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.
1Kor 1,2: Krisztus feltámadt a halálból, mint első zsengéje azoknak, akik
meghaltak.
2Kor ,1: mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt,
hogy mindenki megkapja, amit megérdemelt aszerint, amit e testben csele-
kedett, akár jót, akár rosszat.
Fil 1,21: Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
Kol ,: A ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben.
Kol ,: Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor ti is megjelentek
vele együtt dicsőségben.
1thessz ,1: Ahogyan hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, úgy bi-
zonyos az is, hogy Isten Jézus által vele együtt előhozza az elhunytakat is.

background image
1thessz ,9–11: Nem haragra rendelt minket az Isten, hanem hogy üdvös-
séget nyerjünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy
akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok és épít-
sétek tehát egymást, ahogyan teszitek is ezt.
2thessz ,: Az Úr irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus áll-
hatatosságára.
1tim 1,1: Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus
azért jött a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket.
2tim 1,1: Jézus Krisztus megtörte a halál erejét és világosságra hozta az éle-
tet és a halhatatlanságot az evangélium által.
2tim 1,12: tudom, kiben hiszek, és bizonyos vagyok benne, hogy ő a rám
bízott kincset meg tudja őrizni ama napra.
2tim 2,11.1: Igaz beszéd ez: ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk
élni is, ha megtagadjuk, ő is megtagad minket, ha hűtlenek vagyunk, ő hű
marad: ő magát meg nem tagadhatja.
2tim ,7.8: A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet
megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet meg-
ad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mind-
azoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
tit 2,11: megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Zsid ,9–11: A szombati nyugalom még ezután vár az Isten népére. mert aki
bement az ő nyugalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten
is a magáéitól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba.
Zsid 1,1: Nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.
Jak 1,12: Boldog ember az, aki a kísértésben megáll, mert miután kiállja a
próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek.
1Pt 1,1: teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amely
Jézus Krisztus megjelenésekor adatik néktek.
1Pt 1,18.19: tudjátok, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon
váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotoktól, hanem drága
véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak vérén.
1 Pt 1,2.2: minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező
virága: megszárad a fű, és virága lehull, de az Úr beszéde megmarad örökké.
ez a beszéd pedig az evangélium, amely hirdettetett néktek.
1Jn 2,17: A világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cse-
lekszi, megmarad örökké.
1Jn 2,2: Az az ígéret, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.
7
background image
1Jn ,2: szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilván-
valóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hason-
lóvá leszünk őhozzá, és meglátjuk őt valóságban.
1Jn ,11: Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.
Jel ,: Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, és annak nevét nem törlöm ki
az élet könyvéből, és vallást teszek az ő nevéről az én Atyám előtt és az ő an-
gyalai előtt.
Jel ,11: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.
Jel 1,1: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva.
Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradozásuktól, és csele-
kedeteik követik őket.
IdŐs eMBer
Zsolt 7,2: tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségbe fogadsz be en-
gem.
Zsolt 91,1: Hosszú élettel elégítem meg, és megláttatom vele üdvösségemet.
Lk 2,29: mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat beszéded szerint békes-
ségben, mert látták szemeim a te üdvösségedet.
édesATyA, édesAnyA
1móz ,21: Nézd, én meghalok, de Isten veletek lesz.
Zsolt 9,11: Bíznak benned, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el,
Uram, azokat, akik téged keresnek.
Zsolt 27,1: Ha atyám és anyám elhagynak is, az Úr magához fogad engem.
Zsolt ,1: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítlak,
és te dicsőítesz engem.
Zsolt 1,1: Ahogyan könyörül az atya az ő fiain, úgy könyörül az Úr az őt
félőkön.
ézs 1,1: én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mon-
dom neked: Ne félj, én megsegítlek!
Jersir ,1.2: Nem vet el magától örökre az Úr. Ha megszomorít, meg is kö-
nyörül, mert nagy az ő szeretete.
Jersir ,: Az Úr nem szíve szerint alázza meg és szomorítja meg az ember-
nek fiát.
8
background image
1Kor 1,1: Az Isten hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísértetni,
sőt a kísértéssel együtt a szabadulás útját is elkészíti, hogy el tudjátok azt vi-
selni.
1Pt ,7: minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.
HossZú sZenvedés
Zsolt 11,–: Körülvettek engem a halál kötelei, és elfogott az elmúlás fé-
lelme, nyomorúságba és ínségbe jutottam. De az Úr nevét hívtam segítségül:
Uram, mentsd meg életemet. Kegyelmes az Úr és igazságos, és irgalmas a mi
Istenünk.
mt 2,9: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem e pohár: mindazáltal ne
úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.
Róm 12,12: A reménységben örvendezők, a küzdelemben kitartók, az imád-
kozásban állhatatosak legyetek.
2Kor 12,9: elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér
célhoz.
Zsid 1,.: Ne veszítsétek el bizodalmatokat, amelynek nagy jutalma van.
mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek,
és elnyerjétek az ígéretet.
Zsid 12,.: Ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd té-
ged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit
fiává fogad.
Zsid 12,11: Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetes-
nek, hanem keservesnek, utóbb azonban az igazság békességes gyümölcsét
hozza azoknak, akik azáltal megedződtek.
Jak ,11: Íme, boldogoknak mondjuk azokat, akik a szenvedésekben helytál-
lottak. Hallottatok Jób állhatatosságáról és életének végéről, amelyet neki az
Úr adott, mert az Úr igen irgalmas és könyörületes.
1Pt ,19: Akik Isten akaratából szenvednek, cselekedjék a jót és ajánlják lel-
küket a hű teremtőnek.
Jel 2,1: Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
9
background image
HIrTelen HAlál
Jób ,18: Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Zsolt 9,8: Ugyan mit várhatok én még, Uram? egyedül beléd vetem re-
ménységem.
Zsolt ,11: Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Zsolt 1,1–17: Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a
mező virága: átmegy rajta a szél, és nincsen többé, nem ismeri többé a helye
sem. De az Úr kegyelme az őt félőkkel van mindörökké.
Zsolt 1,8: Könyörületes és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy-
kegyelmű.
Zsolt 1,9: Jó az Úr mindenkihez, és irgalmas minden teremtményéhez.
ézs 8,17: Íme, javamra vált a nagy keserűség, és te kivontad lelkemet a
pusztulás verméből, mert hátad mögé vetetted minden vétkemet.
ézs ,1: Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy!
ézs ,8: mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem
az én utaim, így szól az Úr!
Hós ,1: Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyó-
gyít, megver, de be is kötöz minket!
mt ,1: Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
mk ,–: mikor Jézus még beszélt, odajöttek a zsinagógai elöljáró házá-
tól ezzel az üzenettel: Leányod meghalt. mit fárasztod tovább a mestert? Jé-
zus pedig figyelmen kívül hagyva az üzenetet, így szólt a zsinagógai elöl-
járóhoz: Ne félj, csak higgy!
mk 1,8: Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, a lélek
ugyan kész, de a test erőtelen.
Jn 1,7: Amit én cselekszem, azt te most nem érted, de később megérted.
1Kor 1,12: most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre,
most rész szerint ismerem Istent, akkor pedig úgy ismerem, ahogyan ő is
megismert engem.
1Jn 2,1: ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. Ha pedig vétkezik
valaki, van pártfogónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.

background image
GyerMek
Jób 2,1. A jót elfogadtuk Istentől a rosszat ne fogadjuk el?
Jer 29,11: én tudom, mi a tervem veletek, így szól az Úr: békességet és nem
romlást tervezek, és végül megadom nektek, amiben reménykedtek.
mt ,1: Legyen meg a te akaratod!
mt 18,1: A ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsi-
nyek közül.
mk 1,1: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket,
mert ilyeneké az Isten országa.
Jn ,9: Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem
adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.
1Pt ,: Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasz-
taljon titeket a maga idején.
1
background image